4 lélekmelengető leves a télre

Magazin

2015/12/03

A telet akár levesszezonnak is nevezhetjük, hiszen ilyenkor gyakran még az is rákap a levesre, aki az étkezések alkalmával általában kihagyja az első fogást. A hidegben jobban vágyunk a tápláló, testet-lelket felmelegítő ételekre, italokra, és a levesekkel a folyadékpótlásról is gondoskodhatunk, hiszen szervezetünknek ilyenkor is szüksége van a vízre. A most következő levesek körülbelül fél óra alatt elkészíthetőek, gazdagok fűszerekben és vitaminokban.

Kókuszos-currys sütőtökleves
A sütőtököt igen sokféleképpen elkészíthetjük, ha kedveljük az egzotikus ízeket és a nem mindennapi párosításokat, érdemes kipróbálnunk az alábbi receptet.

Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj
1 kis fej apróra vágott hagyma
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
2 teáskanál friss, reszel gyömbér (vagy egy teáskanál őrölt)
2 teáskanál curry
1/2 teáskanál fahéj - Azért csak óvatosan a fahéjjal! Bővebben itt olvashat a veszélyeiről.
1 teáskanál szerecsendió
1/2 teáskanál szegfűszeg
egy csipet só, bors ízlés szerint
3 bögre kockára vágott sütőtök
4 csésze zöldség alaplé
2 csésze kókusztej
pirított tökmag és korianderlevél a tálaláshoz

Elkészítés: Pirítsuk 4-5 percig a hagymát az olajon, majd adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, keverjük össze, majd tegyük hozzá a curryt, a fahéjat, a szerecsendiót, a szegfűszeget, a sót és a borsot. Keverjük hozzá a sütőtököt, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd kisebb lángon főzzük össze a kókusztejjel. A végén turmixoljuk össze, tökmaggal és korianderlevéllel tálaljuk.

Mexikói zöldségleves
A mexikói konyha sok helyen népszerű, ha van otthon bab és kukorica, csodákat művelhetünk.

Hozzávalók:
1 evőkanál olívaolaj
1 kis fej apróra vágott hagyma
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
2 teáskanál oregánó
2 teáskanál őrölt koriander
1/4 teáskanál őrölt csili
5 bögre apróra vágott leveszöldség ízlés szerint
5 bögre zöldségleves
400 g apróra vágott paradicsom
400 g főtt vörösbab
125 g kukorica
korianderlevél a tálaláshoz
lime és tortilla a tálaláshoz

Elkészítés: Pirítsuk meg a hagymát az olajon, majd adjuk hozzá a fűszereket és a fokhagymát, az apróra vágott leveszöldséget, keverjük össze, és süssük néhány percig. Ezután adjuk hozzá a levest és a paradicsomot, majd amikor a zöldségek puhára főttek, öntsük hozzá a babot és a kukoricát. Főzzük még öt percig, sózzuk, borsozzuk és tálaljuk lime-al, tortillával.

Gyömbéres-joghurtos répaleves
A répa, a legtöbb leves alaptartozéka új oldaláról mutatkozik meg.

Hozzávalók:
1 evőkanál olívaolaj
1 nagy fej apróra vágott hagyma
2 gerezd apróra vágott fokhagyma
2 teáskanál reszelt gyömbér
2 teáskanál őrölt kömény
500 g krumpli kockára vágva
4 nagy répa kockára vágva
1 l víz
125 g joghurt
metélőhagyma ízlés szerint

Elkészítés: A hagymát üvegesre pároljuk, majd hozzákeverjük a gyömbért, a köményt, a fokhagymát, és körülbelül két percig, kevergetve sütjük. Ezután hozzáadjuk a krumplit és a répát, ráöntjük a vizet és puhára főzzük, majd összeturmixoljuk. Ízlés szerint joghurttal és metélőhagymával tálaljuk.

Sajtos karfiolleves
A karfiol klasszikus téli étel, melynek ízét remekül hangsúlyozzák a tejtermékek.

Hozzávalók:
1 bögre karfiol felaprítva
1 bögre krumpli felkockázva
1/2 bögre zeller felkockázva
1 bögre répa felkockázva
1 apróra vágott hagyma
1/4 bögre vaj
3 bögre tej
só, bors ízlés szerint
120 g reszelt cheddar sajt

Elkészítés: A vajon pirítsuk meg a hagymát, majd adjuk hozzá a karfiolt, a krumplit, a zellert és a répát, öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és főzzük puhára. A végén adjuk hozzá a tejet, kevergessük 5 percig, sózzuk, borsozzuk, és miután levettük a tűzről, reszeljük bele a sajtot.

 

További érdekességek és receptek a Gasztro oldalon, ide kattintva.

A cikkben közöltek alkalmazását megelőzően - pl. a fűszerek lehetséges allergiás reakcióinak elkerülése érdekében - mindenképp javasoljuk a bővebb informálódást, így például biobolt tanácsának kikérését. A leírtak használatából eredő bármilyen kárért, problémáért nem vállalunk felelősséget.

forrás: delish.com, taste.com, cookinglight.com, allrecipes.com

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai