Harc a penész ellen

Hír

írta: Admin
2014/01/29

Falpenész megelőzése házilag, sóval, faszénnel, ecettel, no meg persze megfelelő szellőztetéssel.

A falpenészedés kialakulásának a feltételei, a gomba számára megfelelő hőmérséklet és páratartalom. Sűrűbben előfordul olyan újépítésű társasházakban és felújított panellakások esetében, amelyeknél a falak kiszáradására a kivitelező nem hagyott elég időt. A nem megfelelően elkészített falszigetelések esetében is előfordul, például úgy, hogy az esővíz beszivárog a falba. A penészesedés leginkább ősszel és télen jelenik meg, mivel akkor ritkábban szellőztetünk, a pára így bennragad a helyiségben. A penészesedés a dohszagon és az esztétikán túl egészségügyi problémákat is felvet: A penészgomba spórái szervezetünkbe jutva (főként legyengültebb immunrendszer esetén) légúti megbetegedéseket, így asztmát és allergiát okozhatnak, valamint reumát, májelégtelenséget és köszvényt. Legfőképpen a kisgyermekekre és az idősekre veszélyes.

Javaslatok, a penész ellen:

Sóval és faszénnel a magas páratatartalom ellen
A só, akárcsak a faszén magába szívja a nedvességet. Mellékhelyiségbe javasolt egy tálnyi sót elhelyezni, szárazabb helyiségeknél egy tálnyi faszenet (nedvesedésétől függően időközönként cseréljük mindkettőt).

Fürdőszobai és konyhai felületkezelés ecettel
Hetente legalább egy alkalommal ecettel töröljük át a csempét, a mosogató környékét, valamint legalább két hetente mossuk át a hűtőszekrény belsejét.

Szellőztetés
Rendszeresen szellőztessünk, kiváltképp az őszi és téli hónapokban.

Mosás után
Mosás után teregessünk ki, mivel a ruhák szálai között elszaporodhat a penész. A mosógép ajtaját, az öblítőszer és a mosószer-tároló rekeszeket hagyjuk nyitva hogy száradjanak.

 

forrás: wikipedia.hu, nlcafe.hu, hogyankell.hu

A rovat új hírei