Nagy terveink vannak! - Támogass minket, akár egy csésze kávé árával!

Immáron 11 éve annak, hogy elindítottuk az ecolounge.hu-t, mely az elmúlt évekre Magyarország egyik meghatározó zöld szemléletformálójává válhatott.

Fejlődésünk zálogaként tekintünk a fenntarthatóbb életvitel-, a környezetvédelem-, a környezettudatosság iránti elköteleződésünkre, hivatásunk - így munkánk - szeretetére, kitartásunkra, önmagunkba vetett hitünkre, és természetesen az indulásunkkor eredetileg megfogalmazott célkitűzéseinkre, melyek máig változatlanok.

 

Eddigi teljesítményünkről

  • Szerkesztőségünk a portál 2012-es indulása óta közel 7000 cikket publikált: több mint 5000 hírcikket és 1000 magazinírást, valamint közel 500 további tartalmat, így többek közt interjúkat és ajánlókat.
  • Az elmúlt 11 év során médiatámogatóként több mint 70 kampányban vettünk részt, pro bono segítendően az adott ügy publicitását a környezetvédelem, a fenntarthatóság, valamint a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos témák mentén.
  • A Zöldunió stratégiai Partnerségnek köszönhetően 2016 és 2019 között közel 100 kampányban vehettünk részt.

Mégis, akkor miért kérjük hogy támogass?

Mivel kis sajtóorgánum vagyunk, forrásaink ahhoz igen szűkösek hogy szerkesztőségünket fejleszthessük és portálunkat olvasóink igénye szerinti módon modernizálhassuk. Ezért döntöttünk úgy, hogy a fősodratú médiumok szerkesztőségeihez hasonlóan mi is igyekezettel leszünk bevonni olvasóinkat a működésünk finanszírozásába.

 

Mire szeretnénk költeni a támogatásokat?

  • Több egyedi, ún. magazincikk jellegű, időtállóbb tartalommal szeretnénk olvasóink kedvében járni.
  • A környezetvédelem iránt elkötelezett fiatal újságírói tehetségeket szeretnénk felkarolni, számukra egyedi megjelenési lehetőségeket biztosítani.
  • 2014-ben megújult portálunk felett némiképp eljárt az idő. Ezért mind a design, mind az egyedileg fejlesztett "motor" tekintetében szükségét látjuk az olvasóink igényéhez illeszkedő ráncfelvarrásnak. A modernizáció érdekében nyáron pályáztunk is, sajnos sikertelenül, egy lépéssel azonban mégis közelebb kerültünk célunkhoz, ugyanis időközben grafikus Partnerünkkel elkészítettük a designterveket.

Kattints ide a címlapi látványterv részletének megtekintéséhez

  • 2024-ben szeretnénk elindítani havi szinten frissülő táblagép-magazin applikációnkat. Az IOS és Android eszközökön működő, hasznos és érdekes funkciókkal ellátott alkalmazásban egyedi cikkeket is olvashatnál, akár offline módon, internet kapcsolat nélkül.

 

Hogyan, mennyi pénzzel és milyen rendszerességgel tudsz bennünket támogatni?

Az adományozási csomagokat egy csésze kávé átlagárából kiindulva (390.- Forint) gondoltuk ki:

 

 

Mivel bankkártyás és PayPal-os átutalást támogató rendszerrel nem rendelkezünk, banki befizetéssel vagy átutalással támogathatsz bennünket az alábbi számlaszámon:
10401938-50526853-66671000 (KH Bank)


Törvényi háttér

  • Megjelentetitek a Támogatók nevét?
    Támogatóink nevét semmilyen formában nem hozzuk nyilvánosságra, ezt bizalmas információként kezeljük, azonban a “Sok kávé” árával segítő Támogatóinkat abban az esetben megnevezzük a félévente publikált eredmény-összefoglalónkban, amennyiben az átutalás alkalmával nevét feltüntette külön is.
  • A támogatásom közérdekű adománynak minősül?
    Nem minősül közérdekű adománynak.
  • Az adóm 1%-át fel tudom ajánlani nektek?
    Nem, mivel nem nonprofit szervezet vagyunk.
  • Cégként is utalhatok nektek?
    Igen (azonban más költségtípusokkal szemben ez nem fogja csökkenteni a társasági adód alapját)

Kapcsolódó információk: Támogatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek
Az ecolounge.hu eseti támogatás nyújtására vonatkozóan

  1. A jelen Általános Szerződési Feltételek – a továbbiakban: ÁSZF – a DAT Design And Trend Kft., székhely: 1221 Budapest, Kiránduló u. 51., adószáma: 13189187-2-43, cégjegyzékszáma: 01-09-722874, képviseli: Kiss József Imre ügyvezető) mint támogatott – a továbbiakban: Kedvezményezett – és azon személyek közötti támogatási szerződés feltételeit tartalmazzák, akik saját vagyonukból pénzbeli támogatást nyújtanak Kedvezményezett részére (Kedvezményezett és Támogató a továbbiakban együttesen: Felek).
  2. Kedvezményezett - mint a Portál fenntartója és tulajdonosa - hosszú távú célja az ecolounge.hu portál fenntartása működtetése, fejlesztése.
  3. Jelen támogatási szerződés akkor jön létre automatikusan, ha Támogató a Kedvezményezettnek saját döntése alapján, saját vagyona rovására pénzbeli támogatást nyújt banki átutalás formájában.
  4. Támogató a Kedvezményezett részére bármilyen összegű támogatást nyújthat.
  5. A támogatás banki átutalás vagy banki befizetés által valósulhat meg.
  6. Kedvezményezett - az átláthatóság követelményeinek megfelelően - naptári évenként legalább egy alkalommal Hírlevélben tájékoztatja Támogatót a támogatási összeg(ek) felhasználására vonatkozóan.
  7. Adatkezelés: A jelen ÁSZF Támogató általi elfogadása a vonatkozó jogszabályok alapján önkéntes hozzájárulásnak minősül, így Kedvezményezett jogosult Támogató által rendelkezésre bocsátott illetve a támogatás folyamata során a Kedvezményezett birtokába kerülő adatokat a jogszabályi keretek között kezelni, melynek keretében adattovábbítás nem történik.
  8. A jelen szerződés a teljesítéssel megszűnik.
  9. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen támogatási szerződést csak a másik fél súlyos szerződésszegése esetén mondhatják fel, illetve állhatnak attól el, vagy tagadhatják meg annak teljesítést. Súlyos szerződésszegésnek minősül – többek között – a támogatás céllal ellentétes felhasználása.
  10. Lemondás a visszakövetelés jogáról: Támogató a támogatással kapcsolatos polgári jogban biztosított visszakövetelési jogáról feltételek és korlátozások nélkül kifejezetten lemond, melyet Kedvezményezett elfogad.
  11. Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv ajándékozásra vonatkozó rendelkezéseit valamint általános szabályait kell alkalmazni.
  12. A Támogató tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján nyújtott támogatása nem minősül közérdekű adománynak.

    Képek forrása:
    Borítókép: Pixabay
    Kávés csésze: Pixabay

    A rovat új hírei

    Impresszum

    Az Ecolounge zöld öko-hírportál impresszuma.