Így hatott a járvány a budapesti közlekedésre

Hír

írta: MTI
2021/11/09

Egy szeptemberi felmérés alapján úgy tűnik, jóval kevesebben használják a tömegközlekedési eszközöket Budapesten a járvány kitörése óta, miközben más közlekedési eszközök használata sem növekedett.

A tömegközlekedést naponta használók aránya a járvány előtti 49 százalékról 37 százalékra csökkent, míg a tömegközlekedést teljesen elkerülők száma 5 százalékról 9 százalékra emelkedett - áll a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tájékoztatójában. A válaszadók harmada úgy vélte, a járvány teljes lecsengése után is kevesebbet fog közlekedni a fővárosban - legyen szó akár saját eszközről, akár tömegközlekedésről -, a változás tehát tartósnak ígérkezik.

A járvány hatására visszaesett az igény a taxitársaságok szolgáltatásaira is Budapesten. A taxikat legalább havonta igénybe vevők aránya (11 százalék) ugyan nem változott, azonban az alkalmanként taxizók száma csökkent; azoké, akik 2-3 havonta vagy annál ritkábban vették igénybe ezt a szolgáltatást 12 százalékról 8 százalékra.

Más eszközök (autó, kerékpár, robogó) használata sem növekedett, ami azt jelenti, hogy az emberek összességében kevesebbet közlekednek a fővárosban. A kutatás szerint ez elsősorban az otthoni munkavégzéssel töltött munkanapok emelkedő számának köszönhető.

A legmodernebb közlekedési eszközök használata egyelőre mérsékeltnek mondható: a Budapesten közlekedők ötöde vett már igénybe autómegosztó-, és negyede bicikli-, roller- vagy robogómegosztó-szolgáltatást.

A Budapesten közlekedők 17 százaléka kifejezetten, 48 százaléka viszonylag elégedett volt azzal, ahogy a BKK reagált a pandémiára, a MÁV esetében 11 és 37 százalék adott ilyen válaszokat. A Fővárosi Önkormányzat teljesítményével 14 százalék volt kifejezetten és 36 százalék viszonylag elégedett.

A kutatást szeptemberben készítette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából a Trend International Market Research Kft. Az online kérdőíves felmérést 1000 fős mintán végezték a 16 évesnél idősebb budapesti lakosok, illetve a budapesti agglomerációban élők körében.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Kemény Máté


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló