Közérdekű bejelentők védelme

Ennek célja, hogy ösztönözze Munkavállalóinkat, megbízott Partnereinket, hogy büntetés nélkül jelentsenek illegális vagy etikátlan események bekövetkezéséről, vagy bekövetkezésének feltételezhető kockázatáról.

  • A jóhiszeműen eljáró panasztevőnek jeleznie kell az adott eseményt vagy bekövetkezésének feltételezhető kockázatát a Tulajdonos irányába. Amennyiben a panasztétel szóban történt meg, azt legkésőbb 24 órán belül írásos módon is meg kell erősítenie.
  • Tulajdonosnak haladéktalanul cselekednie kell a probléma kivizsgálása és / vagy megoldása érdekében.
  • Tulajdonos késlekedés nélkül meg kell, hogy tegye az adott helyzet, az esetlegesen érintett jogszabályok által megkívánt (akár jogi) lépéseket az érintettek védelme érdekében.
  • A panasztevő személyazonossága bizalmasan kezelendő, ez alól kivételt képez, ha az ügyet rendészeti szerv vizsgálja meg.
  • A bűncselekményekről azonnal értesíteni kell a helyi rendészeti szervet.
  • A panasztevőt a panasztétel nem korlátozhatja abban, hogy a rendelkezésére álló törvényes eszközök igénybevételével az ügyet jogi útra terelje.

A fentebb leírtak, valamint a hatályos jogszabályok mellett működésünk alapját képezik az alábbi irányelvek és nyilatkozatok:


A rovat új hírei