Első felvételét küldte a Jupiterről a Juno űrszonda pályára állása óta

Hír

írta: MTI
2016/07/14

Első felvételét küldte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai központjába a Jupiterről a Juno űrszonda, mióta a múlt héten pályára állt az óriás gázbolygó körül.


A vasárnap készült képeken a Jupiter egy napsütötte részlete, körülötte négy legnagyobb holdja közül három, az Io, az Európé és a Ganümédész látható. A negyedik nagy hold, a Kallisztó nincs rajta a felvételen, amelyet mintegy 4,3 millió kilométer távolságból készített az űrszonda.

Jól kivehetők a képen a gázóriás légkörének színes sávjai és a híres Nagy Vörös Folt, a Jupiter jellegzetes, távcsövekkel a Földről is jól látható légköri képződménye.

A Juno jelenleg távolodóban van a Jupitertől, de augusztusban visszatér és bekapcsolja kameráit, hogy még jobb felvételek szülessenek.

Az irányítóközpont tudósai csak most lélegezhettek fel, hogy a berendezések jól működnek, miután az űrszonda megérkezett az óriásbolygó sugárzási mezejébe július 5-én, hogy a bolygó körüli pályára álljon.

A csapat most kapcsolja vissza a szonda műszereit, hogy ellenőrizze, működnek-e, a pályára állás veszélyes manővere idejére ugyanis nagy részüket kikapcsolták. A Floridából csaknem öt éve elindított Juno fő küldetése, hogy felmérje a Jupiter mágneses mezejét. A hidrogénből és héliumból álló gázgömb légkörén kell "keresztülnéznie" egyedülállóan kedvező, pólus fölötti pozíciójából az űrszondának, és fel kell mérnie a bolygó felszínét.

A Jupiterrel kapcsolatban a tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született az óriás. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját, így juthatott a Földnek is az a szerencsés hely, amely az élet keletkezését lehetővé tette.

Az űrszondának 20 hónapig kell kitartania, ezután minden bizonnyal belehull a Jupiter légkörébe, amely összeroppantja és elégeti.

NASA képek ezen a linken.

 

forrás: MTI, NASA

A rovat új hírei

Hasonló