"Dobd ki a szemetest" kihívás 2020

Hír

írta: MTI
2020/01/26

Tóth Andi, a Dobd ki a szemetest című könyv szerzője egész éves kihívást indít 2020-ra, melynek ideje alatt minden hónapban egy ismert személyiséget, társulatot, projekt csapatot vagy intézményi kollektívát kérnek fel, hogy vegyen részt egy gyakorlati zero waste cselekvési programban.

Tóth Andi – Dobd ki a szemetest! című könyvének II. bővített kiadás újdonsága egy átfogó fejezet a sikeres közösségi együttműködések indításának gyakorlatáról: Társadalmi szerepvállalás – lépésről lépésre címmel. A fejezet vendégszerzői: Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Humánökológia mesterszak igazgatója, a Kisközösségi Program elnevezésű kutatási és akcióprogram ötletgazdája és szakmai vezetője, valamint Rémán Izabella, a Gyermekkor Ökológiája munkatársa.

A bővített kiadás új fejezetének mentén, az eddigieknél is több emberhez szeretnék eljutni az üzenettel, hogy Minden kis lépés számít. Ezen célból Tóth Andi, a könyv szerzője és a Lelkesedés Könyvek kiadója 2020-ra egész éves kihívást indít, melynek központjában az egyéni felelősség és a társadalmi szerepvállalás áll.

A Dobd ki a szemetest! Kihívás 2020 kampány (#dobdkiaszemetest2020) ideje alatt minden hónapban kihívunk egy ismert személyiséget, társulatot, projekt csapatot vagy intézményi kollektívát egy gyakorlati zero waste cselekvési programra:

1) Tóth Andi személyre / csapatra szabott tervet dolgoz ki a kihívottak részére. Részletesen áttekintik a jelenlegi gyakorlatukat, akik a terv alapján 3-5 konkrét kihívást vállalnak, amiben szeretnének tartósan változtatni.

2) A kihívott személy / kollektíva rendszeresen beszámol hogyan haladnak, milyen sikerélményeik vannak, milyen hétköznapi nehézségekkel találkoznak a kihívás során.

3) A kihívás hónapjában a Lelkesedés Könyvek online könyvesboltjában megvásárolt minden Dobd ki a szemetest! hagyományos vagy e-könyv eladásából a Kiadó könyvenként 15%-t (azaz 700 Ft/db) adományoz a kihívott által megnevezett szervezetnek.

2020. január hónapban Karalyos Gábor színész, a Vegán Hegylakó Facebook oldal házigazdája, februárban egy közéleti témákkal foglalkozó csoport, márciusban egy színházi társulat, akik ebben a hónapban a közönségi büféjük hulladékmentesítését vállalják. Áprilisban pedig a tervek szerint külön pályázatot hirdetünk iskolák részére.

 

A szerzőről

Tóth Andi: zéró hulladék aktivista, tanácsadó, blogger, három gyermekes édesanya, háziasszony. 2016. január 1. óta folyamatosan halad a háztartási hulladék minimalizálása útján, hogy a lehető legjobban megközelítse a zero waste életmódot. Az eltelt időben háztartási hulladékát 90%-kal csökkentette, és mindezzel mintegy 1 millió forintos megtakarítást is elért a családi kasszában. 2018 novemberében, majd 2019 novemberében (II. Bővített kiadás) hagyományos, 2019 áprilisában elektronikus formában megjelent könyvében saját gyakorlati tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal, arra inspirálva őket, hogy vágjanak bele a zero waste életforma kialakításába.

A könyv befutott útja sok szempontból rendhagyó. A különféle értékesítési csatornákon keresztül 4040 db könyv jutott el a közönséghez. Ennek közel felét (49%) különböző könyvesboltok, 21%-át zöld életvitelt támogató boltok, webshopok juttatták el az olvasókhoz. A Lelkesedés * Tanulás * Szabadság Kiadó közvetlen értékesítés (saját webshop és közönségtalálkozók) útján 26%-kal járult hozzá a személetformáláshoz, ahol kiemelt szempont a minimális csomagolású, műanyag- és szóróanyagmentes kézbesítés. A példányszám 3%-át, oktatási intézmények, könyvtárak vásárolták. A kiadó adományok, tiszteletpéldányok illetve ajándék formájában a könyvek 1%-át juttatta el a környezettudatosság iránt fogékony szervezeteknek.

Tóth Andi azóta is rendszeresen tart előadásokat, workshopokat, szemléletformáló projekt órákat környezetvédelmi és fenntarthatósági rendezvényeken, fórumokon, könyvtárakban, iskolákban. A Háztartásom Hulladék Nélkül blog, Tóth Andi-Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook oldal (15.000 követő) Instagram profil (3700 követő) és a 25.000 tagot számláló Háztartásom Hulladék Nélkül Facebook-csoport háziasszonya.


A könyvről

Egy hangsúlyozottan magyarországi viszonyokra íródott, a szerző saját tapasztalatain alapuló, hiteles zéró hulladék gyakorlati kézikönyv, amely lépésről lépésre elkíséri az olvasót a hulladékminimalizálás folyamatában.

- szemléletformáló alapok a zéró hulladék életvezetéshez

- három szinten – kezdő, haladó, és szuperhaladó – bemutatott gyakorlati lépések a mindennapi élet 6 területéről: szemlélet, bevásárlás, konyha, fürdőszoba, takarítás, kert

- minden rész végén érdekességek: történelmi visszatekintés, hazai és nemzetközi statisztikák, külföldi inspirációk, bakik

- minden rész végén forintosított megtakarítási potenciál egy 5 fős, átlagos magyar család költségvetésére

- magyarországi és európai uniós jogszabályi vonatkozások

- alapítványok, szervezetek, gyűjtőhelyek, nonprofit vállalkozások, applikációk

- társadalmi aspektusok – közösségek, család és barátok, iskola, munkahely – áttekintése

- sikeres társadalmi szerepvállalás lépésről lépésre

- 33 kipróbált recept házilag elkészíthető tisztító- és kozmetikai szerekhez

- zéró hulladék háztartás alapanyaglistája – bővített változat

- magyarországi zéró hulladék életformát támogató webáruházak és boltok – bővített lista

- motiváló ellenőrző lista a zéró hulladékos háztartás felé vezető egyéni út dokumentálására

"…, mert hisszük, hogy minden kis lépés számít!"


Képek forrása: 1. pixabay.comRikaC; 2. zero-hulladek.blogspot.com

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló