Hűsítő üdítők házilag

Magazin

2013/08/06

Egyszerűen, adalékanyagok hozzáadása nélkül, mi is készíthetünk magunknak ízesített frissítőt, amellyel átvészelhetjük a nyári hőséget.

Uborka ital
Az uborka előnye, hogy számos tápanyagot tartalmaz: megtalálható benne a C- és A-vitamin, vas és kalcium, és még a bőrt is szépíti. Az uborkaital elkészítéséhez kígyóuborka javasolt. Miután szeletekre daraboltuk, a vízben hagyjuk ázni, majd hűtőben tároljuk. Az így kapott uborkalevet mentával ízesítsük.
Az ital elkészítésének egy másik módszere, hogy az uborkát leturmixoljuk,  az ebből nyert uborkalét pedig vízzel higítjuk, amit szintén mentával ízesíthetünk.

Bazsalikomos görögdinnye ital
Hozzávalók:
1/4 csésze friss bazsalikom
1 ek. kristálycukor
1 csésze forró víz
4 csésze kockára vágott magtalan görögdinnye
2 ek.friss citromlé

A bazsalikom leveleit egy edényben törjük össze fakanállal, majd adjuk hozzá a cukrot. Öntsük rá a forró vizet, és keverjük el addig, amíg a cukor meg nem olvad. Hagyjuk hűlni kb. 15 percig. A kockákra vágott görögdinnyét turmixoljuk össze, öntsük hozzá a két csésze hideg vízet. Egy nagyobb korsóba öntsük össze a bazsalikomos vízzel. Tetszés szerint adhatunk hozzá még menta levelet, illetve jeget.

Menta tea
A menta (más néven „mentha”) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó növény. Gyógynövényként gyomorfájás, fejfájás, illetve kötőhártya-gyulladásra is használják. Első lépésként főzzünk egy kancsónyi zöld teát. Amikor a teafű kellőképpen kiázott, adjunk hozzá friss mentalevelet, körülbelül 10 darabot literenként. A leveleket tíz percig hagyjuk ázni, majd szűrjük le a teát. Cukorral, mézzel ízesíthetjük.

További érdekességek és receptek a Gasztro oldalon, ide kattintva.

forrás: donna.hu, greenteashop.com, gyogynovenyek.net

A rovat új hírei

Hasonló