A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak

Hír

írta: MTI
2017/05/23

A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak magyar és amerikai csillagászok.

Kiss Csaba az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjában (CSFK) működő kutatócsoportjával a Hubble és két további űrtávcső adatai alapján bukkant rá a Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára.

A The Astrophysical Journal Lettersben publikált eredmény segíthet pontosítani a holdak keletkezésének jelenlegi modelljeit, így a kozmikus múlt megismerésében is szerepet kaphat - olvasható az MTA portálján.

Kiss Csaba és kutatótársai a Neptunusz pályáján túl elhelyezkedő Kuiper-öv objektumait vizsgálták a Kepler-űrtávcső mérései alapján. Így fedezték fel, hogy a harmadik legnagyobb ismert törpebolygó, a 2007 OR10 meglepően lassan forog tengelye körül. A kutatók azt gyanították, hogy a jelenség mögött egy eddig ismeretlen kísérőobjektum, vagyis egy hold gravitációs hatása állhat.

Az új égitest sikeres azonosításában egy másik űrtávcső, a Hubble segített, Wide Field Camera 3 nevű kamerájának archívumában egy év különbséggel két felvételt találtak a 2007 OR10-ről, melyek meggyőzően bizonyították, hogy a két objektum között gravitációs kapcsolat van.

Az ESA Herschel űrtávcsövének korábbi méréseinek felhasználásával megbecsülhető volt, hogy egy nagyjából 240-400 kilométeres hold kering a mintegy 1500 kilométer átmérőjű törpebolygó körül.

A 2007 OR10 holdjának felfedezésével világossá vált, hogy a Kuiper-öv törpebolygói esetében a kísérőobjektum jelenléte szinte szükségszerű.

"Az a tény, hogy - a Sedna kivételével - az összes törpebolygó körül holdakat találunk, arra utal, hogy amikor ezek az égitestek évmilliárdokkal ezelőtt kialakultak, az ütközések jóval gyakoribbak lehettek. Mindez pedig erős kényszerfeltételeket szab az égitest-keletkezési modellek számára" - mondta Kiss Csaba.

Ráadásul a holdak jelenléte az ütközések sebességviszonyairól is árulkodik, hiszen ha egymáshoz képest túl nagy sebességű objektumok ütköznek, rengeteg, a rendszertől messzire eltávozó törmelék keletkezik, épp ez a helyzet a kisbolygóövben a Jupiter hatása miatt. Ha ez a viszonylagos sebesség kicsi, csak becsapódási kráter jön létre. Ahhoz, hogy az összeütköző objektumokból holdak alakuljanak ki, a viszonylagos sebességnek valahol a kettő között kellett lennie - mondta el John Stansberry, a Space Telescope Science Institute (Hubble) kutatója.

Az űrtávcsövek jelenlegi mérési adatai alapján nem volt bizonyítható, hogy a lassú forgás és a hold jelenléte között kapcsolat lenne. Így előfordulhat, hogy nem a most felfedezett hold a felelős a 2007 OR10 lassú forgásáért, ami ugyanakkor nem csökkenti a felfedezés jelentőségét.


Fotó: NASA, ESA, C. Kiss (Konkoly Observatory), and J. Stansberry (STScI) / Szerző: Space Telescope Science Institute Office of Public Outreach


forrás: MTI, MTA

A rovat új hírei

Hasonló

A Pluto "szeszélyes" holdjai

A Pluto "szeszélyes" holdjait vizsgálta a Hubble űrteleszkóp, amelynek adatai szerint az égitesteken például kiszámíthatatlan, ...