Egy új-zélandi hegyet jogi személyként ismertek el

Hír

írta: MTI
2017/12/25

A Mount Taranakit két folyó után harmadikként ismerték el önálló jogalanyként.

Az Északi-sziget nyugati partján fekvő szent hegy fölött nyolc maori törzs és a kormány együtt gyakorolja majd a felügyeletet - jelentette a The Guardian című brit lap, amely szerint a Taranaki jogi személyként való bejegyzése rég várt elismerése az őslakosok hegyhez fűződő kötelékének. A maoriak ősükként és whanauként, vagyis családtagként tekintenek a Taranakira.

A hegy jogi személyként való elismerése azt jelenti, hogy ha valaki például kárt okoz benne, az ugyanolyan jogi következményekkel jár, mintha a törzseket bántaná.

A Taranaki-hegy szunnyadó vulkán, amely 1775-ben tört ki legutóbb. Ezt tartják Új-Zéland legnépszerűbb hegyének a hegymászók körében.

Új-Zéland volt a világon első, ahol jogi személyként ismertek el egy folyót: a Whanganuit az idén. A döntéssel 140 éve tartó huzavonának vetettek véget. A maorik egynek tekintik magukat az univerzummal, benne a hegyekkel, a folyókkal és a tengerekkel.

Az új-zélandi gyakorlatot azóta más országok is átvették, Indiában például jogi személyként ismerték el a Gangeszt és legnagyobb mellékfolyóját, a Dzsamúnát, a Himalájában pedig több gleccsert, tavat, vízesést, erdőt és mezőt.


Kép forrása: wikipedia.org; szerző: Russel Street

címkék:  folyó hegy jogi sziget vulkán
forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló