Először sikerült azonosítani egy állandóan jelen lévő életformát a Föld legszárazabb sivatagában

Hír

írta: ecolounge
2018/02/27

Kutatók szerint, ha az Atacama-sivatag talajában képes fennmaradni az élet, akkor jó esély van arra, hogy a Marson is jelen van, hasonló formában.

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a szélsőségesen száraz - a Föld régiói közül a Mars felszínéhez leginkább hasonlító - területen talált mikroorganizmusok vajon állandó lakói-e sivatagnak vagy csupán haldokló élőlények, amelyeket az időjárási tényezők sodortak a vesztükbe. Ezt a kérdést vizsgálta a Washingtoni Állami Egyetemen dolgozó Dirk Schulze-Makuch által vezetett nemzetközi kutatócsoport, mely a dél-amerikai sivatag legszárazabb részén végzett vizsgálatokat, ott, ahol évtizedek telnek el egyetlen esőcsepp nélkül.

Az Atacama kavics- és homoksivatag Chile és Peru területén, az Andok és a Csendes-óceán között. Átlagos szélessége (kelet-nyugat) kevesebb mint 160 km, hossza 1000 km. A Csendes-óceáni parti hegység az óceánhoz közel fekszik, átlagos magassága 800 m. Az egyik legszárazabb hely a Földön (kivéve valószínűleg a McMurdo-szárazvölgyeket az Antarktiszon), a nedvességtől az egyik felén az Andok, a másik felén a parti hegység védi. Az átlagos csapadékmennyiség Antofagastanál – Chilei régió, amely az Atacama része – 3 mm/év, és voltak olyan időszakok, amikor itt 40 évig egyáltalán nem esett eső. Az Atacama 15 millió éves és 50-szer szárazabb, mint a kaliforniai Halál-völgy. Annyira száraz, hogy a 6800 m-re is felemelkedő hegyek teljesen gleccsermentesek. Az Atacama legszárazabb része a parti hegység és a Domeyko Kordillera között van. Itt az Andok akadályozza a keletről érkező nedvességet, a parti hegység a tengeri ködöt, a Domeyko Kordillera pedig az Andokból érkező csapadékot.

A kutatók 2015-ben látogattak el először a Chile és Peru területén, az Andok és a Csendes-óceán között fekvő sivatag kiszemelt területére. Legnagyobb szerencséjükre az ott tartózkodásuk idején esett az eső, ami arrafelé szélsőségesen ritka időjárási jelenségnek számít. Sterilizált eszközeikkel különböző mélységekből vettek mintákat, melyekben robbanásszerű biológiai aktivitást figyeltek meg a nedvesség hatására. A mintákban szaporodó különböző mikroba-közösségek azonosítására genomvizsgálatot hajtottak végre, melynek során több olyan őshonos mikroorganizmust is azonosítottak, amelyek teljesen alkalmazkodtak a zord körülményekhez.

A kutatócsapat tagjai 2016-ban és 2017-ben visszatértek a sivatagba, hogy folytassák a mintavételt. Ekkor megállapították, hogy a korábban azonosított mikroba-közösségek a talajnedvesség eltűnésével párhuzamosan fokozatosan "álomba szenderültek", azaz átalusszák a csapadékmentes évtizedeket, hogy aztán újból életre keljenek és szaporodjanak az eső megérkeztével.

"Más kutatók korábban is találtak már haldokló organizmusokat, vagy DNS-maradványokat a felszínhez közel, de ez az első alkalom, hogy sikerült azonosítani egy állandóan jelen lévő életformát az Atacama-sivatag talajában" - nyilatkozta Dirk Schulze-Makuch a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálnak, hozzátéve, hogy kutatótársaival úgy vélik, ezek a mikroba-közösségek évszázadokig, vagy akár évezredekig is képesek szunnyadó állapotban maradni ahhoz hasonló körülmények között, mint, amilyenek a Marson uralkodnak, majd eső hatására újjáéledni.

Az Atacama talaja hasonlít is a Mars talajához. 2003-ban egy kutatócsoport közzétett egy jelentést a Science folyóiratban, amelynek címe: Mars-like Soils in the Atacama Desert, Chile, and the Dry Limit of Microbial Life (Marsszerű talaj a chilei Atacama-sivatagban, és a mikrobiális élet szárazságküszöbe). Ebben megismételték azokat a kísérleteket, amelyeket a Viking-1 és a Viking-2 űrszonda a Marson végzett élet felderítésére, és képtelenek voltak bármilyen jelet felfedezni az Atacama talajában. A régió ilyen szempontból egyedülálló a Földön, ezért a NASA itt gyakran teszteli a jövőbeli marsszondák műszereit. A sivatagról bővebben itt olvashat.

Noha a Föld egyik legszárazabb vidékén valóban zord körülmények uralkodnak, a Mars felszíne még ezeken is jócskán túltesz. A vörös bolygó felszíne szárazabb és fagyosabb az Atacama-sivatagnál, habár nem volt mindig ilyen. Évmilliárdokkal ezelőtt a Mars felszínét apró óceánok és tavak borították, talán az élet korai formáinak otthont adva. A kutatók szerint, ahogy a bolygó kiszáradt és lehűlt, ezek az organizmusok ugyan olyan stratégiákkal alkalmazkodhattak a megváltozott környezetükhöz, mint az Atacama-sivatagban talált mikrobák. "Tudjuk, hogy fagyott víz van a marsi talajban és a közelmúltbeli kutatások is azt sugallják, hogy éjszakai hóesések és egyéb csapadékkal járó jelenségek zajlanak a felszín közelében" - mondta Dirk Schulze-Makuch. Hozzátette: "ha valaha is volt élet a Marson, a kutatásunk azt sugallja, hogy menedékre lelhetett a mára szélsőségesen szárazzá vált felszín alatt".

A kutatócsoport tagjai idén márciusban folytatják a kutatásukat a sivatagban és a tervük között szerepel, hogy az élet jelei után kutatnak az antarktiszi Don Juan-tóban is, amelynek olyan magas a sótartalma, hogy soha nem fagy be.

Schulze-Makuch és kollégái az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölték tanulmányukat.


Kép forrás: flickr, Szerző: Kevin Rheese

forrás: Phys.org, MTI

A rovat új hírei

A rovat legolvasottabbjai