Gazdátlan aligátorteknős Pest megyében

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/09

Ismét emberre is veszélyes aligátorteknőst találtak Pest megyében, az egyik lakóparknál folyó patak mentén. Az állat befogása kedden nem sikerült.

Tavaly nyáron a Zsámbéki-medence egyik települése játszóterének közelében - szintén egy patakmederben - bukkant fel egy nagytestű, valószínűleg a gazdája által megunt és kidobott aligátorteknős. A jól fejlett példányt többszöri kísérlet és szinte mindennapos etetés után végül ősszel sikerült elfogni.

A Pest Megyei Hírhatár online kiadásának írása szerint ezúttal a tavalyinál valamivel kisebb, körülbelül 5 kilogrammos állatot láttak. A pontos helyet nem adták meg, nehogy „önjelölt” állatbefogók kísérletezzenek a teknős elfogásával. A Hírhatár cikke szerint Both Zoltán veszélyesállat-befogó elmondta: mivel a napozós időszak a hüllők számára még csak mostanában kezdődött, feltehetően nemrég dobhatták ki az aligátorteknőst, mert elég virgoncan viselkedik.

A hüllőszakértő kedden sikertelenül próbálta befogni a teknőst, ezért beetetéssel igyekszik egy helyre csalogatni az állatot – közölte a Pest Megyei Hírhatár online.

Bizony, nem az a békés teknőc, amelyet a rajzfilmekben is viszontláthatunk. Igen agresszív és szívós állatról van szó. Akárcsak az aligátor, minden mozgó dologra rátámad. Szájában nincsenek fogak, a felső állcsontját és az állkapcsát késéles, csonterősségű szarulemez-kávák szegélyezik, amelyekkel erőfeszítés nélkül képes felaprítani a halgerincet, a vízimadarakat, a kétéltűeket és a hüllőket. Játszi könnyedséggel harapja le akár az ember ujját is, de éles karmaival ugyancsak komoly sérüléseket tud okozni.

Videó: Aligátorteknős elkap egy galambot.

 


Kép forrása / Szerző: Manfred Werner

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló