Gyorsuló erdőtelepítések?

Hír

írta: Admin
2014/10/20

A Nemzeti Erdőprogram alapján a következő 10 évben 700 ezer hektárra fogják növelni a magyarországi erdők területét.

Az államtitkár a nyíregyházi székhelyű Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. húszéves alapítása alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen elmondta, hogy a telepítések felgyorsításával a jelenlegi 20-ról 27 százalékra nő az erdő által borított területek nagysága. Úgy vélte, az erdőgazdálkodás Magyarország egyik kitörési pontja lehet a 2020-ig tartó vidékfejlesztési ciklusban. Nagy István szavai szerint a hazai erdők fejlesztésére és ápolására uniós forrásból már eddig is közel 90 milliárd forintot fordítottak, az ágazat pedig jelenleg mintegy százezer ember megélhetéséhez járul hozzá.

Az erdők a nemzet közös örökségének részét képezik, amelyek védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára mindannyiunk kötelessége - fogalmazott Nagy István. Hozzátette: az erdők fenntartásában továbbra is számítanak az erdészek és a vadászok "felelősségteljes tevékenységére és nélkülözhetetlen szakértelmére."

A cég történetét felidézve elmondta, hogy a Nyírerdő Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén mintegy 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel. A társaság az erdőgazdálkodás, a fafeldolgozás és vadgazdálkodás területén kiemelkedően teljesít, miközben több száz család megélhetését is biztosítja. A Nyírerdő Zrt. tevékenységében jelentős szerepet játszik az akác, a "térség aranya". A fafaj jelentőségének hazai és nemzetközi elismertetésében fontos lépés volt, hogy idén májusban hungarikummá minősítették az akácfát és az akácmézet - emlékeztetett az államtitkár.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

A magyar természet védelméért

2014. 12. 04-én Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a ...