Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására

Hír

írta: MTI
2019/01/18

Romlott a Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt - figyelmeztettek kedden szlovén limnológusok.

Spela Remec Reka limnológus, a szlovén környezetvédelmi ügynökség munkatársa, aki évek óta figyelemmel kíséri a Bledi-tó vízminőségét, elmondta, hogy 1994 és 2016 között 260 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Bledben, 2017-ben ez a szám pedig további 160 százalékkal emelkedett. A megfelelő infrastruktúra kiépítése nehezen tudja követni a gyorsan növekvő turizmus elvárásait - tette hozzá.

A Bledi-tó (szlovénul Blejsko jezero) Szlovénia második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban, festői környezetben, hegyekkel és erdővel körülvéve. A tó Bled községben található az ország északnyugati részében, a Triglav Nemzeti Parkon belül, a fővárostól, Ljubljanától 55 km-re. 2,1 km hosszú és 1,4 km széles. Gleccserek formálták, morénák veszik körül. Glaciális és tektonikus eredetű. Népszerű idegenforgalmi célpont. (forrás: wikipedia)

Nőtt a tó és az oda vezető utak forgalma, egyre több a fürdőző és a horgász, leterhelt a kommunikációs hálózat és tó körüli építkezések is befolyásolták a jelenlegi állapotot. Ez ahhoz vezethet, hogy a Bledi-tó természetes ökológiai állapota és a vízminőség határértéke 2021-re nem éri el az Európai Unió vízügyi keretirányelvének környezetvédelmi előírásait - hangsúlyozta Remec Reka. Kiemelte: tartós javulás csak a szennyezés okainak kiküszöbölésével érhető el. A szennyvíztisztítás mellett csökkenteni kell a tó forgalmát, sőt a madárállományt is, be kell tiltani a szárnyasok és a halak etetését - húzta alá.

A halászatról és a horgászatról szóló rendelet lehetővé teszi öt kilogramm etetőanyag vízbe helyezését naponta, ami jelentősen rontotta a tó ökológiai állapotát az elmúlt tíz évben. Ennek következtében a tóba évente több mint tíz tonna tápanyag kerül, ami növeli a víz foszformennyiségét és a kék-zöld algák, a cianobaktériumok terjeszkedését - magyarázta a szakember.

Az önkormányzat bár tisztában van azzal, hogy a haletetés az egyik legfőbb oka a vízminőség romlásának, úgy véli, a probléma megoldása hosszú folyamat. A város nemrég egy elektromos hajót is vásárolt a vízfelület tisztítására, amely eltávolítja az olyan szerves hulladékokat, mint a levél, vagy az ember által vízbe dobott szemét. Remec Reka szerint ugyanakkor a probléma összetettsége miatt ez elhanyagolható javulást eredményez.


Kép forrása: Wikipedia

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló