Sikeresen kimenekített két barnamedvét a nyugat-ukrajnai elnöki rezidenciáról a Négy Mancs

Hír

írta: MTI
2020/09/26

A nemzetközi állatvédő szervezet saját medverezervátumába szállította át a ragadozókat.

Leo és Melanka 14 évig élt fogságban a Lvivtől délkeletre fekvő szinyohorai elnöki rezidencián, ahol az évek alatt az ország számos vezetője megfordult találkozók, nyaralás és vadászat céljából és szemtanúi voltak a két állat sorsának - olvasható a szervezet honlapján.

A hatóságok szerint a medvéket még kölyökkorukban, kimerülten és magukra hagyva találták 2006-ban, mielőtt Szinyohorába költöztették őket. A két medvét egy szűkös és koszos betonkifutóban tartották. Az ingerszegény környezetben egyetlen növény sem volt, az állatok itató- és etetőtartályai piszkosak voltak. A medvék minden idejüket betonon töltötték, semmi sem védte őket a naptól és az esőtől. A Négy Mancs az elmúlt években többször is megpróbálta már elszállítani az állatokat, ám a hatóságok ezt minduntalan megakadályozták, míg végül a szervezetnek ezen a héten sikerült kimenekítenie az állatokat és saját, domazsiri medverezervátumába szállítani őket. A medveotthon munkatársa, Ihor Nikolin szerint Leót és Melankát beoltották és chipet is kaptak indulás előtt, és alapos orvosi kivizsgáláson fognak átesni, amint sikerült megszokniuk az új otthonukat. Az eddigi rossz körülményeik miatt az állatok egyelőre abnormális viselkedést mutatnak, ám most lesz idejük pihenni és megkapnak minden szükséges ellátást.

Ukrajnában a becslések szerint 80 medve él fogságban, rossz körülmények között, többségüket vendégcsalogatóként használják éttermek mellett vagy cirkuszokban és csaknem 20 példányt vadászhelyeken tartanak. Ukrajnában 2011 óta törvényileg tilos magáncélra medvét tartani, kivéve, ha a tulajdonosnak hivatalos engedélye van az illetékes hatóságtól, és az állatot annak biológiai szükségleteit kielégítő körülmények között tartja. A törvény betartatásának hiánya miatt azonban a ragadozókat még ma is adják-veszik és szaporítják őket.

Íme egy másik sikeres medve-kimenekítés, melyről a BBC News készített kisfilmet néhány évvel ezelőtt:


Kép forrása: Négy mancs Facebook oldala, Szerző: Svetlana Dmitrenko

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Milyen időt jósolnak a medvék?

Régi, népi hagyomány a februári medveles: ha a barlangjából előbújva a medve megijed az árnyékától, akkor hosszú lesz a tél. ...

Pirin Nemzeti Park: pert nyert a WWF

Fontos lépés történt az UNESCO Világörökség részét képező bulgáriai Pirin Nemzeti Park védelmében. A WWF partnereivel pert ...