ÖkoKör program

Hír

írta: Kiss Gábor
2013/04/25

Jelentős környezeti megtakarításokat értek el a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) ÖkoKör programjában részt vevő háztartások. Így például több mint negyedével kevesebb élelmiszerhulladékot termeltek 2010 óta.

 

A TVE felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartások felelnek az összes környezetszennyezés negyedéért. Az egyesület szerint ezért is fontos, hogy a fogyasztók elegendő információval rendelkezzenek arról, hogy saját otthonukban mit tehetnek ennek megelőzésére.

A TVE 2010-től mostanáig több mint 600 magyar háztartás bevonásával próbálta ki az ÖkoKör programot. Ennek során megmérték a háztartások környezetterhelését, és különböző praktikák révén jelentős, számszerűsíthető változást értek el több területen is. Ezek a háztartások átlagosan 27 százalékkal kevesebb élelmiszerhulladékot és 17 százalékkal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nonprofit közhasznú szervezet, amely 2002-ben jött létre és az etikus, környezetileg és társadalmilag tudatos vásárlást, életmódot szeretné népszerűsíteni.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei