Huszonegy új szociális naperőmű épül hátrányos helyzetű kistelepülések külterületén!
A Felzárkózó települések program részeként épülő létesítmények által termelt elektromos áram kétezer háztartás fűtéséhez járul majd hozzá, közölte a létesítmények leendő üzemeltetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Az ország első szociális naperőműve még 2020-ban Tiszabőn kezdte meg működését, a falu határában egyhektárnyi területen összekapcsolt napelemek azóta több mint hetven család fűtésének költségeit fedezik minden télen.
2023 őszén 21 minierőmű kialakítása kezdődött meg az alábbi 20 helyszínen: Kistolmács, Zalakomár, Ötvöskönyi, Mike, Istvándi, Patapoklosi, Pári, Értény, Magyarkeszi, Nagyér, Gyöngyösoroszi, Járdánháza, Nagylóc, Karancsság, Sóshartyán, Hangony, Arló, Novajidrány, Viss, továbbá két naperőmű is létesül Drávafokon. Az európai uniós forrásokból a következő hónapokban megépülő naperőművek összesített teljesítménye 12.500 kWp, ez a számítások szerint mintegy 2000 hátrányos helyzetű, kisgyermekes család támogatását teszi lehetővé az októbertől áprilisig tartó fűtési szezonban.
A telephelyek kialakítása és az összekapcsolt napelemek kihelyezése után számos helyszínen már a munkálatok utolsó fázisánál tart az építkezés, a kábelek behúzása, a napelemek által termelt egyenáramot váltóárammá alakító inverterek beépítése, illetve a hálózati csatlakozások kialakítása zajlik ezekben a hetekben.
A naperőművek által termelt energia ára egy országos alapba kerül, az összeg felhasználására pedig pályázatot írnak ki. A támogatást a Felzárkózó települések programban nevesített 300 legszegényebb település családjai kérelmezhetik a programot megvalósító segítő szervezetek közreműködésével. Az érintett településeken több mint nyolcvanezer háztartás található, ezek közül 13.600 ingatlan csatlakozik előrefizetős mérőórával a hálózatra. Az előrefizetős mérőórás fogyasztási helyeken nem képződik adósság, nincs kifizetetlen számla, a mérőórákra feltöltött egyenleg pedig célzott, másra nem fordítható támogatást nyújt az érintett családoknak.
Forrás: MTI, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Kép forrása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Szerző: Majoros Árpád Csaba