„Új Hullám” projekt - Megépülhet Budapest első gyalogos hídja a Dunán!

Hír

írta: ecolounge
2020/04/01

A Fővárosi Önkományzat elnyerte a beruházáshoz szükséges uniós forrást, így hamarosan megkezdődhet Budapest első gyalogos hídjának megépítése. Az építkezés várhatóan 2022 márciusában kezdődik, a hidat 2023 februárjában vehetik birtokba a járókelők.

A Petőfi híd és a Lágymányosi híd közé tervezett koncepció új dimenzióba helyezi a folyó és a város kapcsolatát. Az „S” alakzat által a hídon állva úgy láthatunk majd rá Pestre és Budára, ahogy eddig csupán hajóról tehettük. Az építtető szerint a híd a turisták számára is vonzó célponttá válhat, és a „Szabihíd” néven mára hagyományossá vált programhoz hasonlóan számos szabadidős rendezvénynek (koncertnek, fesztiválnak, vásárnak, sporteseménynek) is helyszínéül szolgálhat majd.

Főszerepben: a víz

A víz napjainkban egyre értékesebbé válik világszerte, hiszen a vízkészletek fogyatkoznak, számos ország küzd a vízszennyezéssel, a vizes élőhelyek csökkenésével. Ezért az építtető fontosnak tartotta, hogy az építmény felhívja a figyelmet a víz fontosságára is, összekapcsolja a természetes környezetet a várossal, folyamatosan emlékeztessen minket erre a megóvandó természeti kincsre. A megvalósuló híd esetében a víz nem csupán a két pont között áthidalandó távolságot, a folyót jelenti, hanem az építmény egyik fontos alkotó elemét is képezi. A víz felhasználásával egy mesterséges folyót és egyedi geometriát hoznak létre az alkotók (lásd a látványterven a hosszanti kék csíkot). A híd középső sávjában, annak S-vonalát követve led izzókkal felszerelt üvegfelületet helyeznek el, ami fantasztikus látvánnyal gazdagítja majd a budapesti éjszakai látképet.

A híd két rakparthoz közeli pontjain speciális vízágyúk is helyet kapnak, ezek különböző szögben és erősségben „lövik” ki az ívelt vízoszlopokat, ezáltal létrejön egy-egy fél "vízgömb", melyek éjszaka - kihasználva a víz tükröződését - gömb hatását keltik. A vízgörbékre kivetítő rendszerrel fényeket is vetítenek majd.

Noha ezen a korábbi látványterven még nem szerepel, a híd két oldalát füvesítenék és fákat is elhelyeznének.

Bónusz: mobil szökőkútrendszer a Dunán

Ha mindez nem lenne elég, a koncepció részét képező Dunai Mobil Szökőkút Rendszer (DMSZR) is zöld utat kapott, mellyel a dunai rakpartok egyhangúságát kívánják megtörni.

A folyómederhez sodronyokkal rögzített folyami bólyák víztisztítókkal kombinált szivattyúkat és számítógépes vezérléssel ellátott fecskendőket tartalmaznak. A szökőkutak közötti távolság kb. 50 méter lesz. A DMSZR-t eredetileg a Szabadság és az Erzsébet híd közé, a pesti és budai rakpartra telepítették volna, az új döntés értelmében végül a Lágymányosi híd és a Petőfi híd között kap majd helyet. A bólyák gyártása már folyamatban van, a DMSZR-t 2020 augusztus 20.-án kezdi meg működését.

A híd világításához és a vízágyúkhoz, valamint a DMSZR működtetéséhez a pesti és budai rakparton elhelyezett napelemek termelik az elektromos energiát.


  • Finanszírozó: Európai Unió
  • Együttműködő Partnerek: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Természetesen ez csupán egy áprilisi tréfa, azaz nem valós hír! A koncepció egy évekkel ezelőtti városszínesítési pályázatra készült. :)

(koncepció: Kiss Ádám József, grafika: Máté Attila)

 

forrás: ecolounge

A rovat új hírei