A Windows 10 támogatásának megszűnésével negyedmilliárd PC válhat e-hulladékká A Canalys Research szerint a Microsoft döntése súlyosbítja a számítógépgyártó iparág e-hulladék problémáját, és egyúttal ...
30 éve választhatunk ökocímkés termékeket Ünnepélyes sajtótájékoztatót tartottak az európai uniós ökocímke fennállásának 30. évfordulója alkalmából. A rendezvényen ...
Új bemutatkozási lehetőség madárfotósoknak Magánszemélyek kezdeményezésére új fotópályázat indult Birdo – Az év madárfotósa néven. Idén elsősorban a hazai ...
Miskolci vállalkozás nyerte el az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai díját A miskolci MiReHu Nonprofit Kft. nyerte el az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai díjának első helyét vállalkozás ...
Környezetvédő fiatalokat díjaztak Az MTA 2010-ben alapított azt a díjat, melyet minden évben három 35 év alatti kutatónak ítélnek oda, és amelynek célja, hogy a ...
Kihirdették a gödöllői természetfilm-fesztivál nyerteseit - A Vadlovak - Hortobágyi mese kapta a fődíjat Tegnap véget ért Magyarország egyik legnagyobb környezetvédelmi fesztiválja, amely minden eddiginél színesebb programkínálattal ...
Íme az első "környezetvédelmi Nobel-díj" nyertesei! Sor került az Eartshot Prize első díjátadójára Londonban. A Vilmos herceg védnökségével létrehozott eseményen azokat a ...
Jelentős hazai vállalatok az Effekt 2030 díj idei nyertesei között Idén a tavalyinál is több cég pályázott az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára, melyet minden évben azok a ...
Ötszáz forintos napi matricával lehetne kezdeni a budapesti dugódíjat Rövid idő alatt be lehetne vezetni egy napi 500 forintos úthasználati díjat a Budapest határát befelé átlépő gépjárművekre. A ...
Tájépítészeti nívódíj 2021 A Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) által meghirdetett nyílt pályázaton 12 kategóriában nívódíj kerül átadásra a ...
Formabontó installáció a megújuló energiák népszerűsítésére Az installáció célja, hogy megmutassa: a mai kor emberének kényelmi elvárásai és az ökoszisztéma védelme megfér egymás ...
Váltsunk vissza! - Hatékony betétdíjas rendszerért szólalnak fel a civil szervezetek A Humusz Szövetség több környezetvédelmi civil szervezet és szakértő által összeállított állásfoglalással kívánja ...