Betéteseket és hiteleseket köt össze a MagNet

Hír

2018/04/04

Hogyan tudja a betétesek összefogása hitelkedvezményekhez juttatni azokat, akiknek hitele van? A MagNet Banknál maguk az ügyfelek dönthetnek arról, hogy mely hitelfelvevőket segítenék szívesen betétjükkel, akik hitele így akár kamatmentessé is válhat.

Miért jó ez a betéteseknek?
A körülöttünk lévő világ javarészt hitelekből épül, amelyet a bankok ügyfeleik betételhelyezéséből finanszíroznak.
Amikor a betétes átadja megtakarításait egy hagyományos kereskedelmi banknak, lemond a pénzével kapcsolatos számos felelősségteljes döntésről, cserébe pedig kizárólag azt az ígéretet kapja, hogy bankja kamatostól fizeti számára vissza a betétben elhelyezett összeget.
A Közösségi Bankban - hagyományos betétekkel ellentétben - a Mentor-Szféra Plusz betét tulajdonosa a betét elhelyezésekor kiválaszthatja, hogy a MagNet Bank melyik konkrét hitelfelvevő ügyfele vagy mely szférába tartozó vállalkozás hitelét kívánja kedvezményesebbé tenni betétje által, miközben egyúttal piaci kamathoz jut megtakarításai után. Ezáltal a MagNet ügyfelei minden erőfeszítés nélkül egy olyan cél szolgálatába állíthatják a pénzüket, amellyel egyetértenek, elősegíthetik számukra fontos szektorok virágzását úgy, hogy pénzük kamatozik.
A hitelezési kockázatot nem a betételhelyező ügyfelek, hanem a Bank viseli, a betét pedig természetesen az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által garantált.

Hogyan segíti a közösség a hitelfelvevőket?
A másik oldalon, a hitelfelvevők lehetőséget kapnak arra, hogy kölcsönük hiteldíját csökkentsék, sőt, az összegyűlt betétek függvényében akár kamatmentessé is tegyék. Minél nagyobb összegű betét áll a hitelfelvevő mögött, annál kedvezőbbé válik a hitele. Bárki, aki a MagNet Banknál vesz fel hitelt szabadon csatlakozhat a Programhoz, és gyűjthet betéteket a közösség tagjaitól a kölcsöne mögé.
A hitelfelvevőnek nyújtott hiteldíj kedvezményt teljes egészében a Bank biztosítja.

A felek vagy ismeretség útján kerülnek mentori kapcsolatba (pl. családtagok és barátok helyezik el a megtakarításaikat egy számukra fontos személy vagy intézmény támogatására) vagy ismeretlenül, a weboldalon található bemutatkozás alapján döntenek szimpátia alapján.

Az átláthatóság jegyében a Bank minden esetben számszerűsíti mind az összegyűlt betétek aktuális összegét, mind pedig a hitelfelevevő által így elért kedvezményt a honlapján. A Programban résztvevő hitelfelvevők ehhez előzetesen lemondanak a banktitok jogáról.

Nézzünk két konkrét példát, konkrét adatokkal:
Ludvig Tamás egy korábbi CHF hitele kiváltására vett fel 7,3 millió forint kölcsönt a MagNet Banktól. Tamás ismerősei és a Bank közösségi betétesei összesen 77 millió forintnyi megtakarítást helyeztek el az ügylet mögé, mellyel Tamás hiteldíj megtakarítása éves szinten így 167.700 forint volt.

A Váci Waldorf Alapítvány által működtetett alternatív iskola a MagNet Bank 54 millió forint összegű hitelével új épületbe költözött egy volt laktanya területére, melyet teljes körűen korszerűsített a gyerekek számára. A szülői közösség és a MagNet ügyfelei összesen 121 millió forint betétet helyeztek el az Alapítvány hitele mögé, amely így 374.000 forint éves megtakarítást eredményezett az iskola számára.

További információ a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt-ről:
A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt., az 1995-ben alapított HBW EXPRESS Bank Zrt. jogutódja, 2010 óta folytatja tevékenységét ezen a néven. A 100%-ban magyar tulajdonban lévő pénzintézet küldetése, hogy Magyarország első professzionális etikus közösségi bankjaként, ügyfelei közreműködésével, felelős és transzparens módon, valódi választási lehetőségek révén forrást biztosítson olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. A Bank víziója a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, kollégáinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek a társadalomért és a környezetért. A MagNet Bank fontos támogatója a fenntartható fejlődésnek hazánkban.

Hirdetés (X)

forrás: MagNet Bank

A rovat új hírei