Diabétesz őssejtes gyógyítása

Hír

írta: Admin
2014/11/16

Egy hónappal ezelőtt nagy előrelépés történt az 1-es típusú cukorbetegség őssejtes gyógyításában azzal, hogy a Harvard Egyetem kutatócsoportjának sikerült úgynevezett pluripotens őssejtekből százmilliós nagyságrendben bétasejteket előállítaniuk.

A Harvard Egyetemen Doug Melton kutatócsoportjának több százmillió bétasejtet sikerült laboratóriumban előállítania pluripotens (mindhárom csíralemez kialakítására és ivarsejtek képzésére is alkalmas) őssejtekből. Ezután egereken tesztelték őket, és a vizsgálat sikerrel járt: az őssejtből előállított bétasejtek levitték a kísérleti állatok vércukorszintjét.

Az őssejtterápia lényege, hogy a még funkcióra nem "szakosodott", tehát nem érett sejtekből bizonyos sejttípusokat lehet képezni, ezek lehetnek idegsejtek, szívizomsejtek és többek között bétasejtek is. Most sikerült nagy mennyiségben olyan bétasejteket előállítani, amelyek megtartották a funkciójukat, tehát képesek voltak a kísérleti állatok szervezetében a vércukorszint csökkentésére.

"Az igazi előrelépés az amerikai munkában az, hogy nagy, állításuk szerint százmilliós mennyiségben tudnak az új technikával bétasejteket előállítani" - mondta Körner Anna, a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinika Diabétesz Osztályának vezetője. "Az 1-es típusú cukorbetegséget az okozza, hogy az immunrendszer a vércukorszintet szabályozó bétasejtek ellen fordul, elpusztítja őket. Az inzulint 1922-ben adták először cukorbetegeknek, azelőtt minden 1-es típusú cukorbeteg meghalt" - magyarázta az orvos.

"Ezzel az életben maradásukat biztosítani tudjuk, de az inzulinkezelés fájdalmas, időigényes, bonyolult, ezért minden olyan próbálkozás, amely pótolni igyekszik az elpusztult bétasejteket, üdvözlendő" - méltatta a Cell című sejtbiológiai szaklapban közzétett friss kutatás eredményeit a szakember. Körner Anna kiemelte azonban, hogy emberi terápiáról pontos jóslásokba bocsátkozni nem lehet, nem egy-két évről, hanem sokkal hosszabb munkáról van még szó, hiszen ez egyelőre csak egy sikeres egérkísérlet. "Az állatkísérleteket még tovább kell finomítani, utána következhetnek a klinikai vizsgálatok, amelyek megszabott rend szerint több fázison mennek keresztül. Ez nagy valószínűséggel hosszú éveket vesz még igénybe" - vélekedett.

Az inzulin a hasnyálmirigyben található béta-sejtek által termelt polipeptid hormon, amely a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjének szabályozásában vesz részt. A szervezet sejtjei csak inzulin jelenlétében képesek felvenni a vérből a glükózt. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek állandóan szükségük van inzulinra, mivel a betegség ezen formájában a béta-sejtek pusztulása következtében nincs elegendő inzulintermelés. A 2-es típusú cukorbetegségben a kezelés lépcsőzetesen épül fel, nem inzulinnal, hanem életmódváltoztatással kezdődik. A betegség előrehaladtával a béta-sejtek kimerülésének megindulásával hosszú hatású inzulinkészítmények beadása váik szükségessé. Később, a béta sejtek kimerülésével az inzulint az 1-es típusú diabéteszhez hasonlóan teljesen pótolni kell. Az 1-es típusú diabétesz abban is különbözik a 2-estől, hogy utóbbi kialakulása a legtöbb esetben az egészségtelen életmód számlájára írható.

Léteznek más jellegű kutatások is a témában: Áprilisban adtunk hírt arról a nem mindennapi kutatásról, amely a Mount Everesten zajlott. A brit kutatók oxigénhiányos környezetben vizsgálták a kórt megelőző molekuláris folyamatokat.

 

forrás: MTI, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

Forradalmi felfedezés

Az állóképesség akár 30%-kal is megnövelhető redox jelzőmolekulák bevitelével.