Interjú Erős Antóniával

Interjú

2013/11/14

Magyarországon ma 750 ezer regisztrált cukorbeteg él, és ugyanennyien nem tudnak arról, hogy ebben a betegségben szenvednek. További másfél millió ember küzd szénhidrát-anyagcsere zavarral, ami a cukorbetegség előszobája. Erős Antónia, aki szintén érintett a kérdésben, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítójaként aktívan részt vesz abban, hogy felhívja a figyelmet a betegség komolyságára, és megelőzésére.

eco: Miért, és mikor fogalmazódott meg benned először, hogy a cukorbetegség témájával komolyabban foglalkozz?

EA: 1995 óta vagyok 1-es típusú cukorbeteg. Már akkor is tapasztaltam, hogy a környezetem is keveset tud a betegségről, de akkor tudatosult bennem, hogy fontos erről beszélni, amikor már az RTL Híradó műsorvezetőjeként nyilatkoztam a betegségemről, és számos visszajelzést kaptam. Megértettem, hogy felelősségem van abban, hogy a téma minél nagyobb nyilvánosságot kapjon.

eco: Mik az alapítvány fő céljai?

EA: A cukorbetegség korai felismerése és megelőzése, azaz ezekre felhívni a figyelmet. Minél korábbi stádiumban kezdik kezelni, annál nagyobb eséllyel lehet elkerülni a szövődményeket, amelyek életveszélyesek is lehetnek.  A 2-es típus pedig megelőzhető, így arra figyelmeztetünk, hogy egyszerűbb és olcsóbb is megelőzni, mint kezelni a betegséget.

eco: Az alapítvány kezdeményezésére a Kolibri kiadó által mesekönyv jelent meg, ami a cukorbetegséggel foglalkozik. Ennél a korosztálynál kell tehát kezdeni? Esetleg már az általános iskola alsós tagozatában is be kell mutatni a diabétesz fogalmát?

EA: Sőt. Az alapítvány ötlete volt, hogy szülessen egy mese, amelynek egyik szereplője cukorbeteg. Megkerestük Finy Petrát, aki megírta csodás meséjét a pegaurokról, a szárnyas lényekről és emberek barátságáról és arról, hogy egy cukorbeteg gyerek (a mesében Glu) is lehet vagány, leleményes, vidám, mint bárki más. A cél, hogy a család együtt olvassa, forgassa ezt a könyvet, és így ismerje meg egy cukorbeteg gyerek életének néhány mozzanatát. Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk, akik nyitottak, és nincsenek még előítéleteik. Erre építettünk „Belevalók” címmel egy óvónőknek szóló ingyenes oktatóprogramot is. Megtanítjuk az óvónőket arra, hogy hogyan kell bánni egy cukorbeteg gyerekkel. Ha ezt megtanulják, akkor nem félnek a felelősségtől a pedagógusok, és nem fordulhat elő többé, hogy például nem vesznek fel egy cukorbeteg gyereket óvodába. A programot elindítottuk, az első kecskeméti állomáson csaknem 100 pedagógus volt ott, és most támogatókat keresünk, akik lehetővé teszik, hogy az egész országban eljussunk minden régióba az óvónőkhöz, hosszabb távon iskolákhoz is.

eco: Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akiknek gyermekeinél először jelentkezik a cukorbetegség?

EA: Nagyon fontos, hogy a család fel tudja dolgozni a tényt, ami megmásíthatatlan. Ez borzasztó nehéz. Ha kell, kérjenek segítséget szakembertől, pszichológustól, mert ezen is elbukhat később a sikeres együttélés a betegséggel. Ha a gyerek azt látja, hogy a szülei összeomlanak, ő is feladja, és ez nem történhet meg. Át kell alakítani a család mindennapjait, táplálkozást, mozgást, stb… De ha az első fél éven túljutnak, olyan rutinra tesznek szert, hogy szinte észrevétlenül, természetesen tudnak így élni. Sok odafigyeléssel, kitartással ez egy leküzdhető akadály.

eco: Ma, azaz november 14-én van a Diabétesz világnap, az alapítványotok pedig november 17-én rendezi meg a már tradícióvá váló Egy Csepp Világnapot! eseményt, amely nagyoknak és kicsiknek egyaránt szól. Idén mire számíthatnak a látogatók?

EA: Nagyszerű program lesz! Fellépnek a legnagyobb sztárok: ott lesz Zséda, az X-Faktor sztárjai, egy fantasztikus meglepetés vendég, akiről többet nem mondhatok. A gyerekeknek a Kolompos együttes, a Csillagszemű táncegyüttes, a Hangszersimogató Bársony Bálinttal. Fellép Katus Attila, ott lesz Szellő István, Barabás Éva, Ada. Egész nap lesznek ugráló várak, játékok, ingyenes szűrések, egészségpiac, tanácsadások, és persze lesz Diabétesz Séta, idén a 90 éves inzulin tömeggyártás tiszteletére, ami a Lilly gyógyszercéghez kötődik.

eco: Milyen tippeket, tanácsokat javasolnál azoknak, akik először jelentkeznek szűrésre?

EA: Nincs tanács, bárki bármilyen szűrést kipróbálhat, csak annyit jegyezzen meg, hogy ha valamelyik értéke gyanús, akkor a rendezvény után keresse fel a háziorvosát, hogy ellenőrizzék újra.

eco: Anyaként egy háztartás nyugszik a válladon, mellette műsorvezetőként dolgozol az egyik legismertebb kereskedelmi csatornánál, és egyéb feladatokat is ellátsz, (mint pl. a Magyar Adományozói Fórum MAF Társadalmi Befektetések díj bíráló bizottságának is tagja vagy). Az idővel nem állsz hadilábon?:)

EA: Minden nap ezzel küzdök. De ki nem?! Nagyon nehéz jó időbeosztást csinálnom, mert mindenütt szeretnék maximális teljesítményt nyújtani, ami nyilván nem mindig sikerül, de azért próbálkozom. :)

eco: A családon belüli környezettudatos gondolkodás a legtöbb esetben az anyákhoz fűződik, pl. szelektív hulladékgyűjtés, használt sütőolaj gyűjtése, stb. Mennyire meghatározó mindennapjaidban a környezettudatos életmód kialakítása?

EA: Amióta a tudatos energiafogyasztásra buzdító kampányban részt vettem, sokkal jobban odafigyelek. Nem maradnak a telefontöltők bedugva, nem megy a tv stand by-ban vagy a wi-fi ha hosszabb időre elutazunk. Nem folyatjuk a vizet fölöslegesen és lekapcsoljuk a villanyokat ott, ahol nem kell. Ezek apróságok, de forintban mérhető a hatásuk.

eco: Mik a további tervek, célkitűzések?

EA: Híradózni amíg csak lehet, alapítványért dolgozni minden erővel, hogy még több programot tudjunk indítani. A családban csak annyi, hogy nagyszerű időszakot élünk a gyerekekkel, jó lenne, ha sokáig tartana.

További sikereket kívánok, az Ecolounge nevében is!

A rovat új hírei

Hasonló