Először mutattak ki mikroműanyagot az emberi vérből

Hír

írta: MTI
2022/03/24

Először találtak műanyag mikroszemcséket az emberi vérben. A vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést a kutatók. A minták fele tartalmazott PET műanyagot, amely italos palackok alapanyaga.


Mindez azt bizonyítja, hogy a részecskék a szervezeten belül is terjednek, és a szervekben is megtapadhatnak. Egészségre gyakorolt hatásukat azonban még nem ismerik, egyelőre azt találták, hogy a mikroműanyagok laboratóriumi körülmények között károsítják az emberi sejteket. Ugyanakkor tudjuk, hogy a légszennyezés mikroszemcséi képesek behatolni a szervezetbe, és évente több millió idő előtti halálozást okoznak.

"A nagy kérdés, hogy mi történik az emberi szervezetben, a műanyagszemcsék bent maradnak-e. Bekerülnek az egyes szervekbe, átjutnak a vér-agy gáton? A koncentrációjuk elég magas ahhoz, hogy betegséget okozzanak? Sürgősen szükség van további kutatások finanszírozására, hogy válaszolni tudjunk" - magyarázta Dick Vethaak, az amszterdami Vrije Egyetem ökotoxikológusa.

Rengeteg műanyagszemét kerül a környezetbe, mára az Everesttől az óceánok legmélyéig az egész bolygót szennyezik. Az étellel és a vízzel az ember lenyeli, valamint be is lélegzi őket, és megtalálták csecsemők és felnőttek székletében is. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a csecsemők széklete tízszer több mikroműanyagot tartalmaz a felnőttekéhez képest, és az cumisüvegből táplált babák naponta műanyagcsemcsék millióit nyelik le.

A tudósok 22 egészséges felnőtt donor vérmintáját elemezték, 17-nél találtak műanyagszemcséket. A minták fele tartalmazott PET műanyagot, amely italos palackok alapanyaga, egyharmadukban ételek és más áruk csomagolásához használt polisztirént találtak. Negyedük a műanyag táskák anyagát, a polietilént tartalmazta.

"Tanulmányunk az első bizonyítéka, hogy vérünkben polimerszemcsék vannak, ez áttörést jelent. A kutatást ki kell terjesztenünk, növelnünk kell a minták és a kutatott polimerek számát. A további vizsgálatok már elkezdődtek" - mondta Vethaak. Az új tanulmányt az Environment International című tudományos lap friss száma közölte.


Kép forrása: pixabay.com / Szerző: Karolina Grabowska

 

 


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Mikroműanyag úszik a Tiszában!

Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium. Kiderült, hogy jelentős, az európai ...