Harmóniamutató a világon először

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/05/15

A kínai vidék társadalmának közérzetét, az emberek, valamint az emberek és a természet együttélésének harmóniáját, a lakosság és a közintézmények viszonyát vizsgálta és értékelte egy kínai kutatóintézet, amely eredményét - először - "harmóniaindexben" mutatta ki.

A kutatók összesen hat tényezőt vettek figyelembe, köztük a demokráciát, az igazságosságot, a becsületességet, az életerőt, a stabilitást, valamint az emberek és a természet viszonyát. A szempontok kiválasztásához a legutóbbi pártkongresszus adott muníciót, amelynek jelentésében a harmonikus társadalom fogalmának meghatározásához e jellemzőket nevezték meg.

A kínai vidéki tanulmányok központja és a központi tanárképző egyetem kutatásának eredménye szerint a százpontos skálán végül a vidékiek 59,25 pontot teljesítettek.

Hszü Jung, az intézet vezetője tanulmányukról szólva arról számolt be, hogy a különböző tényezők között a becsületesség kapta átlagosan a legnagyobb pontszámot (83,65), míg az emberek és a természet közötti harmóniát mindössze 50,74 pontra értékelték. A legnagyobb hiány az "életerőben" mutatkozott, ami a szakemberek szerint azt jelenti, hogy a vidéki társadalomnak a megújuláshoz több ösztönzésre lenne szüksége.

A kutatást, illetve az index megalkotásának gondolatát egy 2009-es felmérés szülte, amelynek során több mint 300 hallgató és egyetemi munkatárs az ország 31 tartományának, autonóm területének, nagyvárosának, valamint 300 falujának lakosságát kérdezte végig.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló