“Kapcsolj le, de tartsd nyitva a szemed!” - Idén március 27-én lesz a Föld órája

Hír

írta: MTI
2021/03/23

Ebben az évben március 27-én rendezi meg a Föld óráját a WWF Magyarország. Az eseményhez magánszemélyek és települések is csatlakozhatnak.

A Föld órája kezdeményezés Ausztráliában indult 2006-ban, de már a következő évben nemzetközi eseménnyé vált. A szervezet célja, hogy az akcióval felhívja a figyelmet a mérhetetlen pazarlásra, a természeti értékek gyorsuló ütemű pusztulására és a környezettudatos életmód fontosságára. Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

A WWF Magyarország arra kéri a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy március 27-én, 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és oltsák le a világítást.

A Föld órájához csatlakozókat arra kérik, hogy regisztráljanak a foldoraja.hu internetes oldalon - írja a WWF Magyarország közleménye.

Az eseményhez települések csatlakozását is várják, hiszen a Föld órája erejét az egyéni vállalások mellett valójában sok-sok kisebb és nagyobb helyi, falusi, kis- és nagyvárosi esemény adja össze. Már sok település csatlakozott, többek közt: Eger, Érd, Komárom, Miskolc, Sopron, Tököl, Törökbálint. A települések az alábbi linken jelentkezhetnek: https://wwf.hu/cselekedj/foldoraja/


Kép forrása: unsplash.com / Szerző: NASA

 

forrás: MTI

A rovat új hírei