Lila ködben illatoztunk

Hír

2018/07/18

Az idei év harmadik tízmilliószoros napján valósult meg a levendula illatparti, ahol a tiszta, természetes és minőségi esszenciális levendula olaját és a belőle készült illatkeverékeket mutatták be a szervezők.

A levendula népszerűsége régóta töretlen, már az ókorban is a szépségápolás meghatározó növénye volt. De miért is szeretjük annyira és mire használhatjuk? Az előadók az este folyamán ismertették, hogy a levendula az egyik legsokoldalúbban használt nagyon finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény napjainkban is, mely egyszerre élénkít és nyugtat.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya a 2018-as év Gyógynövényének a levendulát választotta, valamint a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szerepel a levendula szárított virága és a belőle nyert illóolaja is. A gyógyászatban a levendula lilás színű virágát és ennek sajtolásából készült olaját alkalmazzák, hogy milyen esetekben, hogyan célszerű a levendula illóolaját használni, azt részletesen, példákkal és receptekkel kísérve mutatta be Havasi Patrícia és Mezriczky Eszter aroma tanácsadók, melyek közül párat felsorolunk:

  • Feszültségoldó, relaxáló, nyugtató hatású. Enyhíti a depresszív kedélyállapotot, segíti a nyugodt alvást. Pár cseppet tegyünk a levendula olajból a párnánkra lefekvcés előtt, ha alvásproblémával küzdünk.
  • Fertőtlenít, erősíti az immunrendszert.
  • Hatékony fülfájásra, zúgásra és ha már nyár közepe van, legyen mindig nálunk, mert nagyon jó rovarcsípésre is.
  • Szeretjük, mert látványosan gyógyította a bőrhibákat, megszünteti a pattanásokat. Segíti a horzsolások, zúzódások, sebek mielőbbi gyógyulását. Fürdővízbe cseppentve a pár csepp levendula illóolajat és kevés tejet vagy mézet hozzáadva segít, hogy bársonyos legyen a bőrünk.Ha pedig maradt levendulánk, készíthetünk belőle házi szappant, krémeket vagy fürdőgolyókat, mert szépségápolásban is nélkülözhetetlen.
  • Nyáron, a túlzott napozást követően kialakuló égési sérülésekre ideális a levendula olaja. Más típusú égési sebekre is jó hatásfokkal alkalmazható a terápiás tisztaságú levendula illóolaj, melyből 1 cseppet elég a sérült felületen elkenni, ami gyors javulást eredményez. Ezt misem bizonyítja jobban, mint a modern aromaterápia megalkotójának dr. René-Maurice Gattefossé vegyésznek az esete, aki súlyos balesete következtében ismerte meg saját bőrén keresztül az illóolaj jótékony hatását, amikor is egy laboratóriumi kísérlete során bekövetkezett robbanásban nagyon súlyos égési sérülést szerzett az egyik kezén. Hirtelen reflexből belenyúlt a legközelebbi folyadékba, ami levendula illóolajat tartalmazott. Bár a „kezelése” a véletlennek köszönhető, a megsérült vegyész azonban azt tapasztalta, hogy enyhültek fájdalmai és felgyorsult a gyógyulási folyamata is, amit a levendula olajnak tudtak be.  Ennek hatására fordult a figyelme az illóolajok felé. Az aromaterápia ezt követően az 1980-as évektől kezdve meghódította Franciaországot és Nagy-Britanniát. Népszerűsége azóta egyre csak nő szerte a világon, és persze hazánkban is, és mi ezért nagyon hálásak vagyunk.

A szervezők készültek a levendulából előállított ízletes finomságokkal, mert a gasztronómia világában is használják bizony ​a levendula virágát, ami kiváló fűszernövény: húsokhoz, pl. a bárányhúshoz kiváló fűszerkeverék részeként, procence fűszerkeverékként, de készíthetünk belőle édességet is, finom a levendulás fagylalt és a csokis bonbon. Levendulából készült keksszel vártak a házigazdák minden illatélményre váró vendéget, ami hamar elfogyott. De, hogy ne kelljen várni a következő illatos estig,  íme a levendulás keksz receptje:

Omlós keksz levendulával

Hozzávalók:

  • 30 dkg kókuszliszt
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 tojás
  • 1 púpozott evőkanál levendulavirág
  • ½ kávéskanál só

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd egy órán át hűtőben pihentetjük. Ezt követően kétfelé osztjuk a tésztát, és két hengert formázunk. Késsel felszeleteljük a tésztahengereket úgy, hogy egyenként fél cm vastagságú korongokat kapjunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük a kekszeket és 180 fokra melegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.

Az étel mellé persze ital is járt nekünk, vendégeknek, a nyári melegben többek között levendulás limonádé is.  A szervezők felhívták a figyelmünket, hogy egy dologra érdemes odafigyelnünk, hogy csakis mértékkel használjuk ételek ízesítésére, mert a különleges íze miatt már a kevés mennyiség is kiérződik, ha pedig besokallunk belőle akkor az bizony el is ronthatja a gasztronómiai élvezetet.

Közben szárított levendulavirágot tartalmazó, apró lila zsákokat adtak körbe az előadók, amit bárki könnyedén el tud otthonában készíteni és ami a szekrényünkben a nem kívánatos vendégeket űzi el. A levegőt is levendulás olajjal frissítették  ultrahangos párologtató segítségével, gondoskodtak róla a vendéglátók, hogy a levendula minél többféle úton bejusson szervezetünkbe.

A tiszta levendula olajon kívül, még 3 különböző olajkeverék került bemutatásra, melyek szintén ígéretesnek bizonyulnak, főként amikor az egészségmegőrzésről beszélünk. Helyileg, belélegezve vagy belsőleg használva az illóolajok pozitív hatása határtalan.

Az aroma tanácsadók azt is elmondták, hogy az illóolajokat mindig tudatosan választjuk ki hatékonyságukért és tisztaságukért, nem szabad a véletlenre bízni, ezért forduljunk mindig szakemberhez vagy látogassunk el egy következő ingyenes illatpartira, amire nem is kell olyan sokat várni.

A soron következő rendezvényről részletes információ ezen a linken található az események között: https://www.facebook.com/Hogyanlegyekokotrendy/

 

forrás: Hogyanlegyekokotrendy

A rovat új hírei

Hasonló