Idén ősszel lesz a Te szedd! hulladékgyűjtési akció

Hír

írta: ecolounge
2017/03/09

Idén ősszel lesz a Te szedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, ezáltal Magyarország is csatlakozik a nemzetközi takarítási világnaphoz. Az akció a korábbi években tavasszal volt.

Az ország legnagyobb és legsikeresebb, hetedik alkalommal megrendezendő közösségi hulladékgyűjtési akciójához azok csatlakozhatnak, akik tenni akarnak a tisztább, egészségesebb környezetért, valamint azért, hogy eltűnjenek az illegálisan, közterületre lerakott szemétkupacok.

A Te szedd! mozgalomban tavaly mintegy 200 ezer önkéntes vállalta a lakókörnyezetének megtisztítását.


A mozgalom 2011-ben indult azért, hogy növelje a környezet iránti tudatosságot és látható eredményekkel is bizonyítsa az emberek ezirányú felelősségét, tettrekészségét.
A regisztráció után az önkéntesek egy listából választhatják ki azt a helyszínt, ahol szeretnének segíteni az „őszi nagytakarításban”, de maguk is hozzáadhatnak új helyszíneket és szervezhetnek csapatokat az eseményre.

Évről évre nő a részvétel és az eltakarított hulladék mennyisége is, íme a tények számszerűsítve:
  • 2013-ban a kezdeti 50 ezerről már több mint százezerre emelkedett a szemétszedésben résztvevők száma, a jelentkezők 1025 településről érkeztek az 1089 helyszínre.
  • 2014-ben még több önkéntes regisztrált az akcióra, ezúttal már körülbelül 120 ezren gyűltek össze az 1800 helyszínen, és ebben az évben a kezdeményezés több új együttműködéssel is bővült. Ahogy általában, ekkor is Budapest és Pest megye vett részt legaktívabban a tisztításban, míg Budapesten az 1,7 millió lakosból 17 136-an gyűjtötték a hulladékot, Pest megyében a fővároson kívüli 1,2 millió lakosból 13 548-an csatlakoztak.
  • 2015-ben újabb rekordok dőltek, ekkor már 1590 helyszín került fel a szemétszedési listára, melyeken több, mint 170 ezer önkéntes aktívkodott. Kiemelendő, hogy a Let’s Clean Up Europe! összes résztvevőjének és helyszínének több mint a felét Magyarország adta. Körülbelül 2.300 tonna szemét gyűlt össze a három nap alatt, a munka értéke körülbelül másfél milliárd forintot tett ki.
  • 2016-ban négy nap alatt összesen 2.857 tonna szemét került összegyűjtésre, ami meghaladja a Budapest lakossága által másfél nap alatt megtermelt szemét mennyiségét, és körülbelül 41 Combino villamos súlyának felel meg. A 6. TeSzedd! akció keretében a mintegy 190 ezer résztvevő önkéntes több mint 1,7 milliárd forint értékű munkát végzett el az esemény négy napja alatt.

Az eseményről további információ a www.teszedd.hu honlapon olvasható.


forrás: MTI, hasznositsd.hu

A rovat új hírei

A rovat legolvasottabbjai