Kishantos pert nyert a magyar állammal szemben

Hír

2017/06/30

Tegnapelőtt megszületett az elsőfokú döntést megerősítő másodfokú jogerős ítélet a Fővárosi Törvényszéken arról, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) ki kell fizetnie a kishantosi ökogazdaság számára az általa 2013-ban elvégzett közel 20 millió forint értékű mezőgazdasági munka árát. Ez az úgynevezett mezei leltár értéke. A Greenpeace Magyarország örömmel üdvözli ezt a másodfokú döntést.

A mezei leltár annak az elvégzett munkának a költségeit jelenti, amellyel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ biztosította, hogy a területet ökológiai gazdálkodásra alkalmas állapotban tudja átadni az új bérlőknek. Erre egyébként 2013-ban maga az NFA szólította fel a kishantosiakat.

Ez a gyakorlatban a 2013-as őszi vetést jelentette, amelynek közel 20 millió forintos árát – amelyet a jogszabályok alapján az NFA-nak ki kellett volna fizetnie az ökogazdaság számára, miután a területet átadta az új bérlőknek  – a kishantosi ökogazdaság sosem kapta meg.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ezért ebben az ügyben is bírósághoz fordult 2014-ben, amely ma, jogerős ítéletével, jogosnak ismerte el az ökogazdaság követelését és a magyar államot képviselő NFA-t közel 20 millió forintos tartozás megfizetésére kötelezte.

 

forrás: Greenpeace Magyarország

A rovat új hírei