Koronát kaptak

Magazin

írta: Streit Nóra
2012/08/24

Idén már harmadik alkalommal díjazták a napenergia alkalmazásában élen járó településeket, amelyek a Napkorona Bajnokságon elindulva bizonyultak a legeredményesebbnek a napkollektorok és napelemek használata terén. A verseny jövőre is folytatódik!

A Napkorona Bajnokságban évről évre egyre több önkormányzat méri össze az erejét, idén már 174 település versengett, három kategóriában. A Bajnokság a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata. Szervezője, az Energiaklub ily módon, pozitív megerősítéssel ösztönzi a hazai településeket a megújuló energiaforrás használatára.

Az értékelés két fő szempont szerint történik: egyrészt a napkollektorok négyzetméterben kifejezett területe, valamint az általuk termelt energia kilówattórában számolva adja ki a pontszámot, melyet a lakosság számához viszonyítanak a bírák.

E szerint tehát az 5000 fő alatti települések között Nagypáli győzött a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma épületén és lakóházakon telepített napenergiás rendszereknek köszönhetően. Az 5000 és 50 000 lakos közötti települések kategóriájában Tapolca nyert, ahol több társasház és az idősek otthona melegvízellátását fedezik napkollektorok segítségével. Az 50 000 főt meghaladó települések bajnoka idén pedig Sopron lett, ahol a családi és társasházak mellett a Lővér Strandon és a büntetésvégrehajtási intézet épületén is található napkollektor.

A verseny ugyan pénzdíjjal nem jár, de a sajtómegjelenések reklámértéke, a konferenciákon, pályázatokon való részvételi lehetőségek, és persze a megvalósult fejlesztések áldásos hatásai mindenképpen kifizetődőek. A Napkorona Bajnokság pedig jövőre is folytatódik. A szervezők bíznak abban, hogy az immár 11 európai ország részvételével zajló nemzetközi verseny mellett hazánkban is egyre több önkormányzat él a napenergia nyújtotta lehetőségekkel.

 

forrás: napkoronabajnoksag.hu, kertesz.blog.hu

A rovat új hírei