Rendszerhibától szenved a hulladékújrahasznosítás
Míg Európában új szabályokat hoztak a hulladék kezelésére, az Egyesült Államokban bedőlni látszik a hulladékújrahasznosító-ipar. A rendszer a tengerentúlon is teljes átalakításra szorulna.
MűanyaghulladékForrás: pxhere.com
Újrahasznosításra várvaForrás: www.flickr.com
Amerikában annyira lezuhant a szelektíven gyűjthető hulladék átvételi ára, hogy már nem is éri meg az újrahasznosítás. A rendszer addig működött jól, míg Kínában olcsó munkaerő tisztította és válogatta a pizzásdobozokat. Azonban mióta ez megszűnt, nincs hová tenni a kartont. Míg azelőtt a vegyes papír tonnáját 150 dollárért lehetett eladni, most mindössze 5 dollárért kel el, így aztán nagyrésze a szeméttelepen landol.
Valódi újrahasznosítás nélkül
A hulladékkezelés egész rendszere hibás, ami több kérdést is felvet. Először is már maga a szó is félrevezető, hogy újrahasznosítható, hiszen ha nincs rá piac, akkor valójában senki nem fogja újrahasznosítani. Leyla Acaroglu, világhírű dizájner és környezetvédelmi aktivista több könyvet is szentelt a témának. System Failures: Planned Obsolescence and Enforced Disposability (Rendszerhibák: Tervezett elavulás és erőltetett eldobhatóság) című munkájában felhívja a figyelmet arra, hogy mindennapi életünk forgatókönyvét az egyszer használatos tárgyak írják. Gondoljunk csak bele, hány eldobható tárgy kerül a kezünkbe nap mint nap. Emellett nagyon sok dolog van, amit azzal a határozott szándékkal terveztek, hogy idővel értékét veszítse, így a fogyasztó rákényszerül, hogy előbb-utóbb újat vásároljon belőle. Így szorulunk bele az erőltetett fogyasztói körforgásba, mely a termelőnek jó, de a vásárlóknak és a bolygónak egyáltalán nem.
Újrahasznosításra várvaForrás: www.flickr.com
Az eldobhatóság abszurd üzleti modell
Visszatérve a csomagolásra: ezek többségét nem a fogyasztók igénye, hanem a gazdaságélénkítési szándék hozta létre. A legtöbb alumíniumcsomagolás például az üdítősdobozoktól az eldobható alumíniumtálcákig nem azért született, mert szükség volt rá, hanem azért, hogy legyen mibe beleforgatni a háborús termelésből megmaradt nyersanyagot. Az eldobhatóság abszurd üzleti modell, melynek eredeti célja a gazdaság ösztönzése volt, mára azonban olyan manipulatív taktikává vált, mellyel a vásárlókat az erőltetett fogyasztás ördögi körében tartják nemcsak a csomagolás, de a potenciálisan tartósabb cikkek esetében is: vagy megveszik az újabb verziót, vagy megelégszenek a régi korlátozott használatával.
Az "újrahasznosítható" még nem "zöld"
Az „újrahasznosítható” szó gyakran megnyugtatja a vásárlókat, hogy zöld termékkel van dolguk, ugyanakkor, amennyire környezetbarátnak hangzik ez az elnevezés, épp annyira becsapós. Igazolja ugyanis az egyszer használatos tárgyak termelését, ám a fogyasztókra valamint a helyi önkormányzatra hárítja annak felelősségét és anyagi vonzatát, hogy mit kezd ezekkel a tárgyakkal, amikor szemét lesz belőlük.
Régi-új fogyasztási modell
Acaroglu konklúziója szerint át kell térnünk az eldobhatóságon túli fogyasztási modellre, melyben a fogyasztási cikkek megőrzik értéküket, zártláncú termelés működik, és a szállítás során sincs szükség eldobható csomagolásra. Ő maga nem vesz olyan terméket, melynek csomagolása egyszer használatos, és másokat is erre buzdít. Hiszen ha sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez, ez válik a normává, és kikényszeríti az átmenetet egy másik, jobban működő rendszerhez.
Emellett nagy előlepést jelentene, ha minden csomagolást betétdíjjal árulnának, mely elég magas ahhoz, hogy a vásárlók visszavigyék az áruházba a hulladékot, - melynek újrahasznosítása a termelő felelőssége lenne. Ha pedig a csomagolás mégis a szeméttelepen végezné, a betétdíj fedezné a megfelelő elhelyezés költségeit. Ahogyan Leyla Acaroglu összegzi: ezen a bolygón minden mindennel kapcsolatban áll. Közös választásunknak hatása van, és az eldobhatóságra épülő gazdaságról át kell térnünk a körkörös gazdaságra.