Svájc számára a földrengések jelentik a legnagyobb kockázatot

Hír

írta: MTI
2015/09/02

A földrengések jelentik a legnagyobb természeti kockázatot Svájcban - figyelmeztet a zürichi műszaki egyetemen (ETH Zürich) működő Svájci Szeizmológiai Szolgálat (SED), amely szerint az országban rendszeresek a mérsékelt földrengések, ugyanakkor "bárhol és bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó rengés is".

A tízévnyi munka eredményeként elkészült szeizmikusveszély-meghatározó modell - amely a szolgálat immár elavult 2004-es verziójának utódja - jelentősen javítja a földrengésekre és azok veszélyességi fokára vonatkozó előrejelzéseket az ország egészére kiterjedően. Svájcban évente mintegy 500 földrengést jegyeznek fel.

A továbbfejlesztett modellek, az új és pontosabb adatok, valamint a történelmi forrásokra alapozott és felülvizsgált becslések szerint továbbra is a Svájc délnyugati részén fekvő Wallis kantonban a legmagasabb a szeizmikus veszély, majd Bázel, Graubünden, Sankt Gallen és az ország középső része következik a sorban - ismertette a business-standard.com.

A SED szerint azonban elméletileg az ország 26 kantonjának bármelyikében, bármikor bekövetkezhet egy erős, akár katasztrofális következményekkel járó földrengés.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló