Vakoknak adja vissza az olvasás élményét magyar egyetemisták találmánya

Hír

írta: ecolounge
2017/10/15

Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni. A GlovEye elnevezésű kesztyű - kamerája, Braille-panelje és szövegfelismerő szoftvere segítségével - az olvasandó szöveget Braille-karakterekké alakítja és juttatja el azokat a felhasználó ujjbegyéhez.

A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne - mondta Fülöp Ádám a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő az M1 aktuális csatornán szombaton.

Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az ötlet egy buszon jutott eszébe, amikor látta, ahogy egy látássérült ember a normál írást felolvasó alkalmazást használta, és közben nehezen kapaszkodott. A GlovEye idén februárban startolt, a koncepciót májusban egy tudományos konferencián, majd júliusban a Microsoft redmondi központjában mutatták be.

Fülöp Ádám szerint jövő nyár elejére kerülhet kereskedelmi forgalomba a termék, a prototípus fejlesztése több százezer forintba került.

A GlovEye-t jegyző start-up tagjai: Fülöp Ádám, Klinkó Krisztián, Zagyva Dániel és Zemkó Boglárka.
Az eszköz facebook oldala itt tekinthető meg, webhelyük ezen a linken érhető el.


kép forrása: GlovEye Facebook oldala, a fotót készítette (metaadatok alapján): Varga Benedek

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló