2014-es Zöldüzlet program

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/07

A Zöldüzlet Program folytatódik 2014-ben is, mely Budapest és az ország összes üzlete számára elérhető! A program célja a környezettudatos üzletvezetés gyakorlati megvalósítása.

A „Zöldülnek a Királyok” projekt 2013 márciusában indult és 2014. március 18-án zárult a díjátadó sajtótájékoztatóval. Az egy éven keresztül tartó mintaprojekt célja a környezettudatos üzletvezetés gyakorlati megvalósítása volt Zöldüzlet verseny keretében a budapesti és a pécsi Király utcában lévő üzletek között. A versenyhez 21 üzlet csatlakozott. A projekt megvalósítását a Telekom támogatta a hello holnap! fenntartható tudatformálás pályázat keretében. A verseny díjazottai: a pécsi Ruhatár a Casati Budapest Hotel és a szintén budapesti Orange Optika. A díjak igazán különlegesek voltak, melyeket formatervező hallgatók készítettek az ökodesign jegyében.

A sikeres mintaprojektet követően, a tapasztalatokat felhasználva a Zöldüzlet Program folytatódik 2014-ben is, mely Budapest és az ország összes üzlete számára elérhető! A programhoz 2014. április 18-ig lehet csatlakozni. A jelentkező üzletek megszerezhetik a jogosultságot a védjegyként bejegyzett Zöldüzlet logó használatra.

A Zöldüzlet versenyben résztvevő üzletek teljesítményét az év során a program kidolgozója a SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft. auditálja, számukra képzést, valamint személyre szabott tanácsadást biztosít, hogy az év folyamán igazán zöldüzletté, környezettudatos vállalkozássá váljanak.

A Zöldüzlet Programról és a védjegyhasználat feltételeiről bővebben a www.zolduzlet.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. A mottó: "Nyisson egy zöldebb világra!"

 

forrás: survive.hu

A rovat új hírei