Az év első farkas-rendezvénye

Hír

írta: Admin
2014/01/03

Az idei évben kiemelt figyelmet kapnak a Budakeszi Vadasparkban a farkasok, azt követően, hogy önálló "lakrészbe" költözhettek. Az év első farkas-rendezvénye szombaton várja a látogatókat.

Ulán, Andzsin és Bajir korábban a medvékkel élt "társbérletben", a közelmúltban azonban önálló területet kapott, emellett külön szakember is foglalkozik a három farkassal. "A nagyobb mozgástérnek és a figyelemnek köszönhetően remélhetőleg a közönség elől sem bújnak el most már, és többet megmutatnak magukból" - mondta Mezei János, a vadaspark kommunikációs vezetője.

Kifejezetten félénk, rejtőzködő állatok. A természetben, ha megérzik az ember szagát akár tíz kilométer távolságból is, elmenekülnek a közelből. Félénkségük is az oka annak, hogy nagyon nehéz őket az állatkertekben jól tartani - magyarázta a kommunikációs vezető.

A vadaspark három hím farkasa 2010-ben érkezett a Veresegyházi Medveotthonból, és mivel a mongol alfajt képviselik, mongol neveket kaptak. Nevük beszédes, mert Ulán - ami vöröset jelent - teljesen vörös színű. A legöregebb Andzsin, jelentése bölcs, nyugodt, az elsőként érkező Bajir pedig örömöt, ünnepet jelent.

A programok során az érdeklődők megismerkedhetnek életmódjukkal, jellemzőikkel, szokásaikkal, de megtudhatják azt is, hogy miért vonyítanak teliholdas éjszakákon, hány állat alkot egy falkát, hogyan kommunikálnak egymással, és milyen szerepe van a ragadozóknak a természet egyensúlyának megtartásában - fűzte hozzá Mezei János.

A vadasparkban idén is találkozhatnak a látogatók a megszokott és kedvelt látványos etetésekkel, állatbemutatókkal és színes előadásokkal az állatok közreműködésével.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló