Környezetvédelmi Guinness-rekord

Hír

2015/05/27

A világon elsőként, mintegy 500 iskolás és óvodás gyermek részvételével kísérli meg felállítani a tejes és gyümölcsleves doboz újrahasznosítás Guinness Rekordját az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ). A rekordkísérlet célja a környezettudatos magatartás ösztönzése, a hulladékképződés megelőzésének hangsúlyozása, valamint a hulladékká vált italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának népszerűsítése. A Budapest II. kerületi Önkormányzata, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szakmai támogatásával megvalósuló, mindenki számára ingyenesen látogatható esemény június 3-án, 13:00-kor kerül megrendezésre Budapesten, a Millenáris parkban. A gyerekek jó hangulatáról az Alma Együttes gondoskodik majd, akik a rekordkísérletet követően mini koncerttel kedveskednek a résztvevőknek.

Egy dobozzal a környezetért
A rendhagyó környezetvédelmi eseményen az italos karton újrahasznosítás Guinness Rekordját kísérli meg felállítani az IKSZ, amihez arra van szükség, hogy a résztvevők legalább 1000 kilogramm, vagyis mintegy 30.000 darab tejes vagy gyümölcsleves dobozt hozzanak a helyszínre. A cél elérése érdekében, az IKSZ a II. III. és XII. kerületi iskolákon és óvodákon kívül, Budapest minden zöld óvodáját és öko-iskoláját is meghívta, ahonnan mintegy 500 gyermek részvételét várják.

„A környezetvédelmi szemléletformálás és oktatás mellett, kiváltképp gyerekeknél élményekkel gazdagítva válik valódi ismeretté a környezet védelme” – mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés igazgatója. „A mostani eseményen éppen ezért a világon egyedülálló környezetvédelmi sikerben kínálunk részvételi lehetőséget, amely élmény egészen felnőtt korukig elkísérheti a gyerekeket arra sarkallva őket, hogy minden nap szelektíven gyűjtsék a hulladékot, ezen belül is az italos kartondobozokat is” – tette hozzá az igazgató.

Az IKSZ azt kéri a résztvevőktől, hogy a 13:00 órakor kezdődő eseményre mindenki hozzon magával legalább egy darab, lehetőség szerint kiöblített tejes vagy gyümölcsleves dobozt, amit a helyszínen, a megadott jelre laposra taposhat, majd ezt követően az FKF Zrt. által kihelyezett szelektív gyűjtőedénybe dobhat.

Szuperkukák akcióban
Az esemény műsorvezetője Buda Gábor, a gyerekek körében töretlen népszerűségnek örvendő Alma Együttes frontembere lesz, aki a rekordkísérletet követően egy mini koncertet ad majd zenekarával. A kezdeményezésen résztvevők biztosan nem maradnak szomjasak sem, hiszen két vállalat, a gyümölcsleveket gyártó Sió-Eckes Kft. és a tejtermékeket gyártó Naszálytej Zrt. is a kezdeményezés mellé állt. A résztvevő gyerekek találkozhatnak majd Vita Tigrissel és Doboz Danival, valamint az élmény mellett egy-egy színes lufival és hűtőmágnessel lesznek gazdagabbak.

Az esemény meghirdetésére, az IKSZ „Selection Rocks” címmel egy rendhagyó videót állított össze, amelyben a lelkes gyerekek mellett többek között Tóth Gabi, Nagy Feró és a Beatrice, Patai Anna, D. Tóth András, a Ladánybene 27 vagy a Belmondo is példát mutat a tejes és gyümölcsleves dobozok helyes szelektív gyűjtésére. A videót az Egyesülés közösségi média oldalain, a facebookon és a youtube-on tekinthetik meg az érdeklődők.

Cél a jövő generáció környezettudatosságra nevelése
Az IKSZ munkájának köszönhetően hazánkban az italos kartonok gyűjtése 10 év alatt 2%-ról 23%-ra nőtt, ez azonban még mindig elmarad a jóval régebb óta környezettudatosan gondolkodó nyugati országokhoz képest. Éppen ezért, az IKSZ több mint 10 éve folyamatosan szervezi szemléletformáló, szelektív gyűjtésre ösztönző programjait, amelyeken ez idő alatt mintegy 300.000 iskolás és óvodás gyermek tanulhatta meg játékos módon, hogy miért is fontos szelektíven gyűjteni a hulladékká vált italos kartont , valamint, hogy hogyan lehet újrahasznosítani azt.

 

A rovat új hírei

A Trash Art 2018-ban folytatódik!

A programhoz magyar ökodizájnerek és ökoszobrászok, alkotócsoportok is csatlakoznak, akik saját kiállításon, a Gödöllői ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

A Trash Art 2018-ban folytatódik!

A programhoz magyar ökodizájnerek és ökoszobrászok, alkotócsoportok is csatlakoznak, akik saját kiállításon, a Gödöllői ...