Lányok napja

Hír

írta: MTI
2015/03/31

A Nők a Tudományban Egyesület (NATE) idén is megrendezi a Lányok napja elnevezésű rendezvényt, amelynek keretében 11 egyetem és kutatóintézet, valamint 21 vállalat nyitja meg kapuit a tudományok iránt érdeklődő lányok előtt.

A nők aránya a tudomány és a technológia területén még mindig meglehetősen alacsony Magyarországon, ezért számos nagy cég, kutatóintézet és műszaki egyetem nyitja meg kapuját a 14-17 év közötti, pályaválasztás előtt álló lányok előtt, hogy azok betekinthessenek az ott folyó tudományos munkába.

Április 23-án 11 egyetem és kutatóintézet, valamint 21 vállalat vesz részt 34 programmal a 10 városban zajló sorozatban, többek közt az evopro, a Morgan Stanley, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, a LEGO, az Audi, a Google, a Microsoft és a Magyar Telekom is.

A szervezők célja, hogy a fiatal lányok megismerhessék a tudomány és a technika világát, sokszínűségét. Mint írták, fontosnak tartják, hogy a pályakezdők ne társadalmi beidegződések és sztereotípiák mentén induljanak el a felsőoktatásba, hanem döntéseikben vezesse őket kézzelfogható tapasztalat is.

Az egyesület arra is felhívta a figyelmet, hogy ma Magyarországon az informatika területén dolgozó nők aránya 14 százalék, a műszaki szakokon 24, a természettudományos területen pedig 50 százalék. A 2014-es magyarországi felvételi statisztikák szerint gépészmérnöknek 7415 férfi és csupán 542 nő jelentkezett, 2091 férfi mellett pedig csak 148 nő szeretett volna mechatronikai mérnök lenni. Az országban a női fizikusok aránya maximum 10-15 százalék közé tehető, a Google és a LinkedIn mérnökei közül csupán 17-18 százalék, az Ericcson 1700 fős mérnökcsapatából pedig csak 9 százalék nő. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán húsz hallgató közül átlagosan egy lány van - sorolta a szervezet a közleményben.

Az egyesület célkitűzései közé tartozik, hogy megmutassák a lányoknak azokat a versenyképes tudományos szakmákat, amelyek biztosíthatják számukra a stabil jövőt, valamint biztosítani kívánják a hölgyeknek a lehetőséget, hogy előítélet-mentes közegben dolgozhassanak. Mindezeken túl szeretnék a tudományos kutatói munka során sikereket elért nők eredményeit láthatóvá tenni, hogy a kutatói pályára induló lányok magyar példaképekkel is azonosulhassanak.

Az érdeklődők március 24-től április 13-ig jelentkezhetnek a programokra a www.lanyoknapja.hu oldalon.

A rovat új hírei