Madárijesztő találkozót tartanak Mohácson

Hír

2017/08/19

Mohácsi kötődésű művészek ötlete alapján vasárnap tartják meg a harmadik Szabadtéri Madárijesztő Találkozót a Duna-parti város Szőlőhegy elnevezésű településrészén.

A környéken régen jellemzően hangot adó, szélkereplő madárijesztőket készítettek a szőlősgazdák termésük védelmében. Tatai Tibor grafikus és Sándor Miklós festőművész által jegyzett különleges kezdeményezés célja a madárijesztő-készítés hagyományának folytatása és újraértelmezése, illetve a téma művészi feldolgozása.

A tradicionális formájú és anyaghasználatú madárijesztők mellett a mai kor anyagait és hulladék tárgyait is felhasználják a találkozón résztvevő alkotók. A madárijesztőket vasárnaptól a szabadban mutatják be egy hónapon keresztül a mohácsi Szőlőhegyen. A szabadtéri tárlatot a helyszínen vasárnap egynapos kamara-kiállítás is kíséri, amelyen a résztvevő alkotók válogatott munkái lesznek láthatóak.

Az idei találkozó fő látványosságának ígérkezik az az öreg Lada személyautó, amelyet színes, hulladékfonalakból kézzel horgolt "ruhába" öltöztetnek majd. A helyi szőlősgazdák idén is választhatnak az alkotásokból, hogy saját kertjükben helyezzék el azokat.

A tavalyi találkozón több mint 30 madárijesztő készült és idén is hasonló mennyiségű alkotásra számítanak. Több diákcsoport is bejelentkezett, akik kész alkotásaikkal érkeznek.

Az esemény Facebook oldala ezen a linken tekinthető meg.


Kép forrása

 

forrás: MTI

A rovat új hírei