Magyar Természet Napja

Hír

írta: WWF
2015/05/20

Eredményes volt a három legnagyobb természetvédelmi civil szervezet által kezdeményezett társadalmi összefogás – létrejött a Magyar Természet Napja, amit 2015. május 22-én tartanak majd egy ingyenes, családi programokkal színezett majálison, a Margit-szigeten.

Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014 végén aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a hazai természetvédelem helyzetét. Céljuk az volt, hogy megalapítsák a Magyar Természet Napját és ezzel ráirányítsák a figyelmet a hazai természeti értékeink, valamint erőforrásaink fontosságára. A kezdeményezéshez számos szervezet, és közel 15 000 ember csatlakozott, így a dedikált napot hivatalosan is megtartják!

A természetvédők szerint ezzel a páratlan társadalmi összefogással bebizonyosodott, hogy a magyarok elkötelezetten és őszinte ragaszkodással állnak ki természeti értékeink és erőforrásaink védelme mellett.

2015. május 22-én, a Margit-szigeten található Holdudvarban, az első Magyar Természet Napján szeretettel várunk minden természetszerető embert egy egész napos, ingyenes családi majálison.

Az események között szerepelnek majd odú-kukucskáló és természetjáró túrák, városi barangolás, kézműves foglalkozások, játszóházak, kiállítások, és madárgyűrűzési bemutatók.

A látványelemekben sem szűkölködő rendezvény egyik „díszvendége” Szilaj Béla, a 3 méter magas, felfújható szürkemarha lesz, de a látogatóknak szánt meglepetések között szerepel egy hatalmas üzenőfal is, ahol személyes üzenetben bárki elmondhatja, miért szereti a magyar természetet.

Részletes program

Időpont: 2015. május 22., 10:00 – 18:00
Helyszín: Holdudvar, Margit-sziget

A Holdudvar a Margitszigeten, a régi Casino épületében foglal helyet, 5 percre található a Margit hídtól, a szökőkút mögött

10:00 – 12:00: Bemutató madárgyűrűzés
11:00 – A Magyar Természet Napjának ünnepélyes bejelentése, rövid beszédek a 3 szervezet vezetőitől
11:30 – Odú-kukucskáló túra
14:00 – Kirándulás szakvezetéssel a Margit-szigeten (Budapesti Természetbarát Sportszövetség)
15:00 – Odú-kukucskáló túra
16:00 – 16:30: Mesedélután kicsiknek – Hogyan tanultak meg énekelni a baglyok? (6 éves kortól ajánlott)

Egész napon át tartó események

Budapesti Természetbarát Sportszövetség, Magyar Természetjáró Szövetség, Természetjáró Fiatalok Szövetsége, Gyermekekkel a Természetért: kiállítás, kiadványok, városismereti séta (A szigetbejárós, városismereti kirándulás totóval, egyénileg teljesíthető (12-16 óra között). Délután 16.30-kor jutalmazzák a legügyesebbeket.)

Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért: játszóház, kézműves foglalkozás

Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány: természetismereti játékok, érzékszervi játékok

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat: mikroszkópos foglalkozás

Magyar Természetvédők Szövetsége: játszóház, természetismereti totó, kézműves foglalkozás, Budapest természeti értékei kiállítás

WWF Magyarország: játszósarok, színezés, só-liszt gyurma állat-szobrászat gyerekeknek, természetismereti játékok, kiadványok, panda termékek

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Csipogó Játszóház: Natura 2000 élőhelyek és fajok bemutatása fából készült kirakókkal, játékokkal
Természet kincsei bemutató: leggyakoribb énekesmadár fajaink fészkeinek bemutatása, madártollak bemutatása, bagolyköpetek, madárazonosítás
Madárbarát kert eszközeinek bemutatója, tanácsadás, fotókiállítás Csepel természeti értékeiről, fotókiállítás az MME tevékenységéről, célfajairól, ízelítő az MME bolt termékeiből


A rovat új hírei

Hasonló

Magyar Természet Napja 2019

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország kezdeményezésére ...