Mit t(ehet) az ifjúság az egészségéért?

Hír

2015/09/22

A 40 állomásból álló egészségprevenciós programsorozat célja a lakosság és kiemelten a fiatalkorúak egészségtudatosságának és táplálkozási szokásainak javítása.

Hazánkban is jelentős problémát okoz a fiatalkorú lakosság rossz egészségügyi állapota, ami nem kis részben a rendszertelen, egészségtelen táplálkozásnak köszönhető. A zsíros ételek, és magas cukortartalmú italok fogyasztása, a mozgásszegény életmód mind-mind olyan tényezők, amelyek súlyos betegségek kialakulásához vezethetnek.

Éppen ezért tartják fontosnak a kezdeményezés szervezői a fogyasztói tudatosság növelését és az egészséges életmóddal, illetve az egészséges táplálkozással kapcsolatos információk terjesztését, ezáltal a lakosság és kiemelten a fiatalkorúak egészségtudatosságának és táplálkozási szokásainak javítását.

A 2015. szeptember 18-án Debrecenben elindított egészségprevenciós programsorozat főként az óvódás és általános iskolás gyermekeket célozza meg, mivel az étkezési szokások már egészen fiatalon kialakulnak, ugyanakkor a kommunikációs programok keretében az oktatás-nevelés különböző szintjein érdekelt pedagógusok mellett a szülők megszólítása is jelentős hangsúlyt kap.

A programsorozat szeptember és október hónapban országszerte 35 különböző településen, 40 közoktatási intézményben zajlik majd. Szervezők játékos, vidám, interaktív programokkal kívánják felhívni a fiatalkorúak figyelmét az egészségtudatosabb életmódra. a napi 4-szeri étkezés megvalósítására, a túlzott cukorfogyasztás visszaszorítására, az egészséges, változatos táplálkozásra, valamint a rendszeres testmozgásra.

A programsorozat webhelye ide kattintva érhető el.

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet valamint a Debreceni Egyetem alkotta konzorcium 2015. szeptember 18-án Debrecenben indította útjára a 40 állomásból álló egészségprevenciós programsorozatát. Cél a lakosság és kiemelten a fiatalkorúak egészségtudatosságának és táplálkozási szokásainak javítása. A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, közel 500 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósul meg.


forrás: VM.komm

A rovat új hírei

Hasonló