Újpest Városnapok

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/08/29

Az Újpest Városnapokon idén az ÖSVÉNY Oktatóközponttal együttműködve a WWF Magyarország is részt vesz azzal a céllal, hogy minden korosztály és a fogyatékkal élők is hasznos ismeretekkel gazdagodjanak a természet- és környezetvédelem terén. A rendezvényen a WWF Élő Duna Turnéja is bemutatkozik, pedagógusok számára pedig módszertani műhely nyílik az ÖSVÉNY Oktatóközpont rendezésében.

Az Újpesti Önkormányzat által szervezett Újpest Városnapoknak idén is a Szent István tér ad helyet augusztus 28-tól 31-ig. A rendezvénysorozaton péntek délutántól vasárnapig a WWF Magyarország és az ÖSVÉNY Oktatóközpont egy közös komplex környezeti nevelési programmal képviselteti magát.  A két szervezet szakemberei úgy állították össze az ÖKO-ÖSVÉNY névre hallgató oktatócsomagot, hogy minden korosztály találjon benne elfoglaltságot és kihívást. Az ismeretterjesztő- és fejlesztő játékok tervezésénél és kiválasztásánál az került a fókuszba, hogy fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek is egyaránt élvezhessék azokat. A játékok egy része mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető és használható, a hallássérült érdeklődőknek pedig jelnyelvi tolmács teszi elérhetővé az oktatást. Látássérült gyerekeknek a hallásra, szaglásra és mozgásra épülő foglalkozások nyújtanak majd tanulási és kikapcsolódási lehetőségeket.

Az ÖKO-ÖSVÉNY gyermekes családok számára nyitott állomásait egy pontgyűjtő lap kitöltésével, szabadon választható formában lehet végigjárni. A gyerekek és szüleik a játékos oktatás keretein belül megismerkedhetnek többek között a természetben élő növényekkel, állatokkal és gombákkal, fűszer- és gyógynövényeinkkel. Lehetőség van arra is, hogy mikroszkópon keresztül vizsgáljanak meg például egy vízcseppet, de kísérletezhetnek a párolgás vagy a fénytörés jelenségeivel is. A résztvevők sok új információval gazdagodhatnak továbbá a megújuló energiaforrásokról és a szelektív hulladékgyűjtésről.

Az oktató program fontos pilléreként mutatkozik be Magyarországon elsőként a WWF Élő Duna Turné, amely egy életnagyságú társasjáték, egy halas origami, egy vidrás fotófal és egy óriás kocka kirakójáték segítségével látványosan mutatja be egy egészséges folyó élővilágát.

A kreatív, interaktív programokon kívül színező, kirakó, kártyás és táblás játékok, memóriajáték, kézműves műhely, célba dobás és karikajátékok is várják a kicsiket és nagyokat. A résztvevő játékosok között a szervezők minden nap nyereményeket sorsolnak ki.

A rendezvény ideje alatt a szakértők a tanári műhelyben terepi oktatás, valamint játék- és mesepedagógia témában szakmai előadásokkal és módszertani bemutatókkal várják a pedagógusokat és az oktatási szakembereket.

A rendezvény plakátja ide kattintva is megtekinthető.

 

forrás: WWF

A rovat új hírei