Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Hír

írta: MTI
2016/01/27

A programsorozat keretében a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, s számos érdekesség mellett megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával.

Az immár tizedik alkalommal megszervezett eseménynek kettős célja van: népszerűsíteni a fizikát, az egyetemen folyó kutatást, oktatást - különösen a középiskolás korosztály tagjai körében -, s bemutatni, milyen szoros kapcsolat van a tudományos eredmények és a mindennapi élet között.

A látogatóknak bemutatják az intézményben folyó kutatásokat, azok a középiskolások pedig, akik fontolgatják, hogy a szegedi egyetemen folytatják majd tanulmányaikat, feltehetik kérdéseiket a jelenlegi hallgatóknak, oktatóknak.

A látványos bemutatókkal gazdagított programra az egyetem Dóm téri fizikus épületszárnyában kerül sor. A standoknál számos érdekes és látványos kísérletnek lehetnek szemtanúi a vendégek, melyek közül többet maguk is kipróbálhatnak. Az érdeklődők megismerkedhetnek a többi közt a lézeres mikroszobrászattal, a parányi légszennyező részecskékkel, a fény és az élet kapcsolatát bemutató interaktív foglalkozásokat tartanak az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai, a 13 évesnél idősebbek pedig ellátogathatnak az egyetem nagyintenzitású lézerlaboratóriumába is.

A vendégeket több érdekes előadás várja: hallhatnak az exobolygó-vadászat távlatairól és a lézeres látásjavítás fizikai hátteréről, továbbá - az általános relativitáselméletet leíró cikkek megjelenésének centenáriuma alkalmából - a gravitációs fényelhajlásról is.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló