Út a szemléletformáláshoz

Hír

írta: Admin
2014/08/08

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársai  szakértők segítségével keresték és úgy tűnik, meg is találtak az utat a fiatal generáció szemléletformálásához. A fenntartható életmód népszerűsítéséért zajló kampányuk keretében ugyanis életrehívtak egy Ökoportált és egy ehhez kapcsolódó ÖKO-Kaland Facebook oldalt, ahol a sok öko okosság mellett játszva tanítanak a fenntartható életmód praktikáira.

Az ÖKO-portál azzal a szándékkal jött létre, hogy naprakész és praktikus információkat kínáljon a védőnők és a családok számára. Az oldalon szakmai tartalmak, letölthető kézikönyv, illetve  előadások, továbbá egy kereshető ÖKO-Enciklopédia található. Utóbbi nem pusztán fogalmakat szeretne tisztázni, hanem szemlélet is kíván formálni. Az ÖKO-portál a családok számára játékos, szórakoztató ismertterjesztő tartalmakat is kínál. Egyben a Projekt eseményeiről is tájékoztatjuk az érdeklődőket – mondta Fekete Zsombor, játéktervező.

Az online játékok, illetve az ÖKO-portál tartalmainak kialakításakor két szempontot vettünk különösképp figyelembe: egyrészt szerettünk volna egyszerű, a legkisebbek számára is könnyen érthető üzeneteket közvetíteni. Másrészt eltökélt célunk volt, hogy szélesebb közönség elérése érdekében az anyagainkban a játékosság, az izgalom és a humor domináljon. Az ÖKO-Kaland, illetve a Futurobi és a mélység őrei játék pedig a szórakoztatás, a játék eszközeivel tereli a fiatalokat a környezettudatosság felé – tette hozzá a tervező. Az interaktív képregényről, valamint a portálhoz tartozó közösségi oldalról pedig az alábbiakat mondta:

A „Futurobi és a mélység őrei” című interaktív képregény a 7-13 éves gyerekek számára készült. Három kisiskolás kalandjait meséli el, akik akaratlanul is részeseivé válnak egy jövőből érkezett robot rejtélyes küldetésének. A játékosok számos ügyességi és logikai feladat mellett játszva bővíthetik ismereteiket. A vegyes (rajzolt és fényképes) technológiával készült játék szereplői bemutatják a gyerekeknek, hogy milyen egyszerű, környezettudatos lépések vezetnek egy fenntartható jövő megteremtéséhez. Az ÖKO-kaland nyereményjátékunk a Facebookon érhető el. Itt külön-külön is hozzáférhető kvízjátékokkal, fotópályázatokkal, nyilvános vitákkal várjuk a fenntarthatóság témája iránt érdeklődő, és nyerni vágyó fiatalokat. Azok, akik több versenyszámban is részt vesznek – és nemcsak a világ gondjait hajlandóak a vállukra venni, hanem akár egy tücsköt is –, indulhatnak az értékes nyereményekért. A verseny egyéni és iskolai szinten is zajlik nyolc héten át. A fiataloknak szóló rendezvényeken –(a következő a SZIN lesz) az OGYEI munkatársai táblagépekkel járják a közönséget, akik rögtön be tudnak kapcsolódni a "Pózolj a tücsökkel!" című versenybe, de kipróbálhatják a kvízeket, ügyességi játékokat is.

Mindkét online felülettel azt szeretnék elérni, hogy minél többen használják és ismerjék fel, hogy akár apró dolgokkal is globális méretű változásokat idézhetnek elő, melyet később a gyakorlatba is átültethetnek.

A rovat új hírei