A Cassini űrszonda hamarosan a Szaturnuszba csapódik
Az eredetileg négy évesre tervezett küldetést már kétszer meghosszabbították, szerdán azonban végérvényesen utolsó fázisába lépett a program és a pályamódosításokkal megkezdődött a Cassini nagy fináléja, amely során a szonda többszöri pályamódosítás után végül szeptember közepén a Szaturnuszba csapódik.
A Cassini űrszonda hamarosan a Szaturnuszba csapódikForrás: NASA
A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan és földi eredetű szennyezést szállít oda, amit feltétlenül el kell kerülni, ha a kutatások egyik célja az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestein.
A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini (amerikai űrkutatási hivatal, NASA) feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel együtt utazó Huygens nevű leszállóegységet (Európai Űrügynökség, ESA) a Titan óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldték. A Huygens fedélzetén magyar közreműködéssel készített berendezések is helyet kaptak. Az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet - ma MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont - szakemberei a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét alkották meg. A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.
A küldetés számos új és meglepő eredménnyel szolgált: A legfontosabbak közé tartozik az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta eszköz. A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, habár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva.
Fontos felfedezés volt az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Teljes meglepetésként érte a szakembereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet tartalmazó anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt nagy kiterjedésű vízóceán lehet.
Jelentős eredmény a Iapetus hold rejtélyes kétarcúságának megfejtése. A Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb - rossz fényvisszaverő képességű - félgömbből áll, de ennek oka eddig ismeretlen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze.
Fontos eredmény az óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon teljes feltérképezése. A küldetés végső szakaszában a hatszög alakú képződmény - valójában elképesztően erős örvényzóna - további vizsgálatával talán sikerül kideríteni a jelenség okát.
A következő hónapokban a szonda minden korábbinál jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, tehát az elkövetkező 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is.
