Gyerekrajzokat is visz a Holdra az izraeli űrszonda

Hír

írta: MTI
2018/12/31

Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.

A Holdra szánt időkapszulába egy CD-nagyságú korongot tettek, tele Izraelről gyűjtött információval. A gyermekrajzok mellett Izrael nemzeti történelmi és kulturális szimbólumait, az 1948-as Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, dalokat és imákat, valamint világtörténelmi tényeket küldenek a Holdra.

Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz. A SpaceIL-t vezető Idó Antebi a lapnak elmondta, hogy az időkapszula a Holdon marad az űrjármű küldetésének végeztével. Mivel nem tér vissza, az elküldött információk előre láthatóan korlátlan ideig a Holdon maradnak, a jövő generációi fogják megtalálni és megismerni azokat. Már néhány hét múlva az Egyesült Államokba, kaliforniai kilövőhelyére szállítják az első izraeli űrszondát az után, hogy összeszerelték és elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Holdon való landolást valahol az Apollo 15 és 17 amerikai űrhajók landolásának helyei között tervezik.

Utoljára Kína hajtott végre hasonló küldetést 2013-ban, a februárival Izrael lesz a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amely eljut a Holdra. A Beresít, vagyis magyarul Genezis nevű, kerek holdjárónak négy lába van, másfél méter magas és 585 kiló súlyú, melynek kétharmada az üzemanyag.

A magánadományozók, főként amerikai zsidó multimilliomosok segítségével megépített űreszköz az időkapszula mellett a Hold mágnesességét mérő készülékeket is szállít majd.


Kép forrása: Flickr, Szerző: Michel Rathwell

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló