40 év után bukkant fel egy kihaltnak hitt denevérfaj
A természetvédők eddig úgy gondolták, rég kihalt a Hill-féle patkósdenevér, ám 40 év után találtak egy példányt Ruandában.
A hírt egy nemzetközi denevérvédő szervezet, a Bat Conservation International (BCI) osztotta meg. "Döbbenetes élmény, hogy mi vagyunk az elsők, akik ilyen hosszú idő után megpillantunk egyet ezek közül a kis patkósdenevérek közül" - nyilatkozta Jon Flanderst, a szervezet igazgatója a The Guardian című lapnak.
A kis repülő emlős (Rhinolophus hillorum) tehát továbbra is él Ruanda Nyugwe esőerdejében annak ellenére, hogy korábban nem volt információ a populáció méretéről, és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetettként fajként tartotta számon.
A texasi központú nonprofit denevérvédők két ruandai szervezettel közösen végeznek felmérést az őserdőben 2013 óta. 2019-ben egy tíznapos, barlangokat vizsgáló expedíció talált rá a denevérre. "Azonnal tudtuk, hogy a denevér, amelyet elkaptunk, szokatlan és izgalmas. Arcvonásai már-már komikusan túlzónak tűntek" - magyarázta a Winifred Frick, a BCI tudósa. Azonban további három év kellett, mire teljességgel bebizonyosodott, melyik fajhoz tartozik a denevér.
A szervezet sokat tesz a denevérek megmentéséért, a kis állatokat övező félreértések tisztázásáért:
Az éjszakai repülő emlősöknek régóta keltik rossz hírét, vámpíroknak, betegségek közvetítőinek tartják őket, az új koronavírus okozta járvány sem sokat javított a helyzetükön, miután tudósok szerint valószínűleg tőlük származik.
A kis kétgrammos dongódenevértől az óriási, másfél méteres szárnyfesztávolságú Fülöp-szigeteki repülő rókáig az összes szárazföldi emlős ötödét teszik ki a denevérek. Az IUCN által vizsgált 1321 faj nagyjából 40 százaléka számít veszélyeztetettnek, ez nagyrészt emberi tevékenységek - mások mellett erdőirtás, az élőhelyek eltűnése - számlárája írható.
A Ruandában dolgozó kutatók számára a rejtőzködő denevér felfedezésével új munka kezdődik, hogy megmenthessék a kihalástól a veszélyeztetett fajt.
Kép forrása: gbif.org / Szerző: Natalie Weber