A krokodilokéhoz hasonló járása volt a dinoszauruszok egyik legkorábbi ismert rokonának

Hír

írta: MTI
2017/04/15

Az őslénykutatóknak főleg csak sejtéseik vannak arról, miként nézhettek ki a dinoszauruszok legkorábbi rokonai, ebből az időszakból ugyanis rendkívül kevés fosszília maradt fenn. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a teremtmények két lábon jártak és kicsit olyanok voltak, mint a miniatűr dinoszauruszok. A Nature című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint azonban az állat sokkal inkább négy lábon és a krokodilokhoz hasonló módon járt.

A Teleocrater rhadinus megkövesedett maradványait Tanzánia déli részén fedezték fel a kutatók. A 2-3 méter hosszú húsevő állat 245 millió évvel ezelőtt élt a triász korban, megelőzve a legkorábbi dinoszauruszokat.

A londoni Természettudományi Múzeum kutatója, Paul Barrett szerint a Teleocrater kicsit olyan lehetett, mint egy méretesebb komodói varánusz, valami mással keresztezve. "Valószínűleg nyúlánk termetű állat volt, és nem egy zömök teremtmény, mint a krokodil" - tette hozzá a szakember.

A Teleocrater rhadinus nem sokkal azután tűnt fel, hogy az Archosauria (uralkodó gyíkok) osztálya két ágra vált szét: az egyiket a madarak, a dinoszauruszok és rokonaik, a másikat, a Crocodylomorpha vonalat, a krokodilfélék képviselték. Az állat felépítésében az említett csoportok utolsó közös ősének bizonyos tulajdonságai jelennek meg, köztük a krokodilokra jellemző bokaízület és a dinoszauruszok néhány sajátossága.

Az első Teleocrater-fosszíliákat 1933-ban fedezték fel Tanzániában. A maradványokat a londoni Természettudományi Múzeum szakemberei tanulmányozták az 1950-es években. Ezekből a leletekből azonban kulcsfontosságú részletek - például bokacsontok - hiányoztak, és emiatt a kutatók nem tudták megmondani, hogy a teremtmény a krokodilokkal vagy a dinoszauruszokkal van-e közelebbi rokonságban.

A Teleocrater, a dinoszauruszok más rokonaihoz hasonlóan, a legkülönbözőbb vidékeken fordult elő, a mai Oroszország területétől kezdve Indián át egészen Brazíliáig.

Az új fosszíliákat 2015-ben fedezték fel a szakemberek, akiknek sikerült is megválaszolniuk a legégetőbb kérdések egy részét. Megállapították, hogy a Teleocrater rhadinus az Archosauriák családfájának egyik legkorábbi tagja, és a krokodilokéhoz hasonló járása volt. A kutatócsoport azt tervezi, hogy visszatér Tanzánia déli részébe, hogy újabb Teleocrater-maradványok, és a már kiásott csontvázak hiányzó darabjai után kutasson.

 

forrás: MTI, BBC

A rovat új hírei

A rovat legolvasottabbjai