A mocsári béka az idei év kétéltűje

Hír

írta: MTI
2017/01/10

A mocsári békát választotta a 2017-es év kétéltűjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), hogy felhívja a figyelmet a faj magyarországi állományának aggasztó mértékű megfogyatkozására.

Az egyesület pénteki közleménye szerint a mocsári békák száma azért is csappant meg jelentősen, mert a sikeres szaporodáshoz zavartalan, természetes állapotú és megfelelően nedves élőhelyre van szükségük. Az utóbbi évek aszályos tavaszai miatt azonban egyedszámuk csökkent, jelenleg a nedves, de nem túlzottan magasan fekvő élőhelyeken, például az alföldi Turjánvidéken, Szatmár-Bereg lápjaiban, a Kis-Balaton vagy a Tisza és a Dráva ártéri erdőségeiben találhatók meg.

A mocsári béka kifejlett korában a szárazföldön tartózkodik, főleg éjszaka és esős időben, vagy a hajnali harmattól nedves növényzetben vadászik gerinctelen állatokra.

A faj egyik megdöbbentő tulajdonsága, hogy az egyébként barna színű békák hímjei a tavaszi nászidőszakban néhány napon keresztül kék színben pompáznak. A szín kiterjedése és intenzitása egyedenként változó, de valószínűleg nem a hímek rátermettségét jelzi, hanem inkább arra szolgálhat, hogy a hímek messziről felismerjék egymást a sűrű szaporodási gyülekezetekben, és ne egymással próbáljanak párba állni. Az élőhelyükről kiemelt hímek órák leforgása alatt visszabarnulnak.

A faj védelméhez a lakosság is hozzájárulhat: az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya vár minden mocsári békával, és egyben kétéltűvel és hüllővel kapcsolatos, lehetőleg fényképes észlelést az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára, mert a megfigyelések segítségével a szakemberek pontosabb képet kaphatnak a magyarországi kétéltűek és hüllők természetvédelmi helyzetéről.

forrás: A mocsári béka az idei év kétéltűje

A rovat új hírei

Hasonló

A harcsa az év hala!

A Magyar Haltani Társaság közleménye szerint a honlapján októberben elindított közönségszavazáson több mint ötezren voksoltak.

A tengelic a 2017-es év madara

A tengelic, Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléjét választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az ...