Veszélyben a szürke foglyok! - Idegenhonos madarakkal árasztanák el az országot, hogy vadászhassanak rájuk

Hír

írta: MTI
2020/11/06

Nem őshonos vörös foglyokat telepítenének Magyarországra, hogy kedvezzenek a sportvadászoknak, azonban ez a faj kiszoríthatja a már így is a kipusztulás szélére sodródott őshonos szürke foglyokat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért nyílt levélben kéri az agrárminisztert, hogy vonja vissza a vörös fogoly hazai vadászati célú kibocsátására vonatkozó rendeletet.

Egy múlt héten megjelent, agrárminisztériumi rendelet alapján 2020. november 2-tól vált lehetővé a Magyarországon idegenhonos vörös fogoly kibocsátása és vadászata, amely az egyesület közleménye szerint több természetvédelmi és vadgazdálkodási aggályt is felvet.

Kifejtették: az idegenhonos gerinces fajok betelepítése minden esetben komoly ökológiai kockázattal jár. Továbbá úgy vélik, hogy a vörös fogoly nagyobb szaporodási rátával rendelkezik és kevésbé érzékeny az egyre rosszabb természeti állapotú agrárkörnyezetre, így a fajok közötti versengésben dominánssá válhat a belföldön őshonos szürke fogollyal szemben. Utóbbi Európa-szerte megritkult, így például Svájcból kipusztult, Németországban és Magyarországon pedig 90 százalékkal csökkent az állománya.

Az egyesület szerint az agrártárca irányítása alá tartozó három érintett ágazatnak (vadgazdálkodás, természetvédelem és mezőgazdaság) minden lehetséges eszközzel az őshonos fogolyfajok megőrzésén kellene közösen munkálkodnia, ahelyett, hogy egy idegenhonos, a hazai fajokkal versengő fajt telepít be kizárólag a sportvadászat igényeinek kiszolgálása érdekében.

Álláspontjuk szerint a vörös fogoly tervezett betelepítése nem hoz enyhülést a hazai vadgazdálkodás ismert gazdasági problémáira, így a vélt előnyök is aránytalanok a potenciális környezeti kockázathoz mérten. Az MME nehezményezi azt is, hogy a rendelet kidolgozása során nem történt semmilyen nyílt szakmai egyeztetés.

A szürke fogoly (Perdix perdix) a fácánfélék családjába tartozó vadon élő madár. Teste kerekded, 28-32 cm hosszú. A hátán a tollak színe barna, a szárny- és mellrész szürke színű. Mint a legtöbb fácánféle, csak rövid távú repülésre képes, ha megijesztik, hangosan rikácsolva röppen fel. Földbe vájt fészküket általában gabonaföldek szélére építik, ahová a tojó egyszerre akár 20 tojást is rakhat. Magvakkal táplálkoznak, de a fiókákat fehérjedús rovarokkal táplálják: a szülők a a búzatáblák szélére vezetik a csibéket rovarokra vadászni. Nem vándormadarak, rajokba tömörülve élnek.

A szürke foglyot sportvadászati célból a föld szinte minden részére betelepítették Ázsiától Kanadáig. Észak-Amerikában például magyar fogoly, "Hun" néven ismerik. Elterjedtsége ellenére a foglyok száma vészesen csökken, főleg olyan helyeken, ahol áttértek az intenzív mezőgazdasági termelésre. Az ilyen helyeken a számuk az utóbbi 25 évben csaknem 85%-kal csökkent. Több országban ezért szervezetek alakultak a faj megőrzésée, védelmére. (Forrás: haziallat.hu)

Mindezek miatt az agrárminisztert arra kérik, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a rendelet vörös fogollyal kapcsolatos valamennyi pontját, valamint tegyen azonnali és hathatós intézkedéseket az őshonos szürke fogoly védelmével kapcsolatban.

Emellett kérik, hogy a tárcavezető bocsássa széleskörű szakmai vitára és vizsgálja felül az országban vadászati hasznosítás alatt álló vagy arra tervezett valamennyi idegenhonos faj kezelési szabályozását és gyakorlatát, különös tekintettel az őshonos életközösségekre gyakorolt esetleges negatív hatásokra. Az elővigyázatosság elvére való különös tekintettel érvényesítsen előzetes környezeti hatásvizsgálati kötelezettséget az idegenhonos fajok betelepítését engedélyező jogszabályok megalkotása során, a feltáratlan környezeti kockázatok beazonosítására - írta az MME.


Kép forrása: 1. commons.wikimedia.org / Ekaterina Chernetsova; 2. commons.wikimedia.org / Juan Lacruz


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló