Fokgazdálkodással növelik a tiszai halállományt

Hír

írta: MTI
2016/09/15

Idén indult a fokgazdálkodás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva határában, amelynek köszönhetően  hosszú távon jelentősen gyarapodhat a tiszai halállomány. Az eddigi eredmények biztatóak, a szaporulat többségét pontyok és ezüstkárászok alkotják. Előbbiek szelektálás után a Tiszában találnak új otthonra, a tájidegen kárászokat pedig elszállítják vagy megsemmisítik.

A fokgazdálkodás lényege, hogy tavaszi áradás alkalmával a folyó vizét átengedik az árterületekre, amivel ívóhelyet biztosítanak a halaknak, így horgászati lehetőséget, a szárazabb időszakra öntözővizet is nyernek. Az ár levonulása után a víz az ártérben tartható, de vissza is vezethető a folyóba és a területen legeltetés folyhat.

A 2009-es árvízvédelmi beruházás után mintegy 500 hektárral nőtt a Tisza hullámtere, és a töltés építéséhez felhasznált agyag gödreiben felgyűlt a víz. Ezen a mintegy 50 hektáros területen alakult ki a Bivalytavi öblözet. Szöllősi Béla, a Horgászegyesületek a Tiszáért társulás elnöke az MTI-nek elmondta: a természetes vízi halgazdálkodás indítására 2013-ban megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a Hortobágyi Nemzeti Park, a rákóczifalvai önkormányzat, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) és az akkor halászati jogot gyakorló Halász Kft. A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségnek, amely az év elejétől  a Tisza alhaszonbérlője,  évente 30-35 millió forint értékben kell halat telepítenie a Tiszába a halgazdálkodási törvény szerint. Fokgazdálkodás bevezetésével ennek többszörösét, akár 50-100 millió forint értékű ivadék is előállítható - vetítette előre. A társulás elnöke elmondta: a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének  kötelezettsége az árterületeken maradt halak visszajuttatása a mederbe.

Tavasszal, az áprilisi ívást követő ötödik-hatodik héten lenne célszerű visszaengedni a halakat a Tiszába. Idén, a környezetvédelmi szempontokat, illetve azt figyelembe véve, hogy Rákóczifalván sok védett madárfaj él, szeptember elejéig vártak ezzel a munkával. A tápláléklánc-vizsgálat alapján ősz elejére azonban már olyan mértékben kiürült a víz, hogy a halaknak nem maradt táplálék. A  jövőben már nem szabad ilyen későig várni - hangsúlyozta.

Hozzátette: körülbelül egy mázsa kárászt becsültek fel a szövetség munkatársai a napokban. A pontyok mennyiségéről még nem tudott pontos adatot mondani, mivel azok csak később kerülnek sorra.     Szöllősi Béla hozzátette,  a pontyok immár harmadik éve nem tudtak ívni a mederben. Az áradás idején árterekre kijutott pontyok viszont sikeresen szaporodtak. A tapasztalatok szerint a természetes vizekben, árterületeken született ivadékok életképesebbek, mint a mesterséges körülmények között élők utódai. A négy-öt centiméteres öthetes pontyokat már bele lehet engedni a mederbe.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Tegyük rendbe vizeinket!

Riasztó adat, hogy a legújabb eredmények szerint hazánkban a természetes folyók és tavak közül csak 12% van jó ökológiai ...