Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil

Hír

írta: MTI
2018/05/15

Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Őslényi Tanszékének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Ősi Attila paleontológus elmondta, hogy a csaknem ötméteres krokodil csontvázának 30-40 százaléka előkerült, az 1996-ban megtalált maradványok között csigolyák, bordák, páncélelemek és fogak is vannak. A 180 millió éves csontokból következtetve átmeneti fajnak számít, a krokodilok családjának azt az ágát képviseli, amelyik először alkalmazkodott a tengeri életmódhoz is.

Az állat erős végtagjai arról árulkodnak, hogy a szárazföldön is tudott járni. Egy csigolya révén ismerté vált a farokúszó, amelyből arra lehet következtetni, hogy jól úszott. Ezt támasztja alá az is, hogy maradványait tengeri üledékes kőzetekben találták meg.

A két-három centiméteres, hegyes, kúpos fogak alapján ragadozó volt, halakkal, kisebb krokodilokkal, gerincesekkel és gerinctelenekkel is táplálkozhatott - fogalmazott a paleontológus.

További információk a gerecsei őskrokodilról ezen a linken.


Kép: Szabó Márton fantáziarajza a gerecsei őskrokodilról (index.hu)

 

címkék:  krokodil ragadozó
forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló